BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégsorok

Növeli kapacitását az Air France

Az Air France-nál csütörtökön bejelentették, hogy a nyári menetrendben 1,8 százalékkal növelik az elérhető utaskilométereket. A szolgáltatás bővítését egyebek között a hazai versenytárs Air Lib február eleji csődjével indokolták az 54,4 százalékos állami többségű Air France-nál. Az átlagos kapacitásbővítésen belül 11 százalékkal növelik az elérhető utaskilométereket

Ázsiába, főleg Kínába, tavaly nyárhoz képest és a közepes távolságokra pedig 3,3 százalékkal. A rövid távolságú európai viszonylatokon az Air France-nál is a kereslet csökkenésére számítanak. Mindenesetre júniusban megnyitják új termináljukat - a 2E-t - a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. (Reuters)



Veszít a piacból a román vasúttársaság

A román vasút egyelőre nem tudja állni a versenyt a személyszállításban a mikrobuszokkal - állapította meg a román gazdasági sajtó, miután a személyszállítással foglalkozó vasúti társaság, a CFR Calatori vezetése bejelentette, hogy az idén az üzleti forgalom csökkenésére számítanak. Tavaly a társaság forgalma közel 10 000 milliárd lej (302 millió dollár) volt. A társaság az elmúlt évben is veszteséggel zárt, de ennek nagyságáról a vezérigazgató még nem tudott nyilatkozni, mondván: most állnak át a nemzetközi könyvviteli szabályokra. A vezérigazgató szerint a forgalom az idén lejben eléri majd a tavalyi összeget, reálértékben azonban várhatóan körülbelül 285 millió dollárra csökken. (FT.com)



Takarékossági terv a United Airlinesnál

Hat évre érvényes és több mint egymilliárd dollárnyi megtakarítást hozó tervvel állt elő a csődbe jutott amerikai United Airlines légitársaság 24 ezer utaskísérője. Az alkalmazottak a fizetésük csökkentését és a beosztások módosítását ajánlották fel, hogy a cég hatékonyabban versenyezhessen az olcsó társaságokkal. A vállalatvezetés február elején összesen 2,56 milliárd dollár megtakarítására kért javaslatokat a vállalat dolgozóit képviselő, különböző szakszervezetektől. Korábban elegendőnek tartottak 2,4 milliárd dollár megtakarítást a vállalat megmentésére. A United Airlines decemberben kért csődvédelmet, az övé eddig a legnagyobb értékű bukás az amerikai repülés történetében. A harmadik helyezett Delta Airlines új munkaszerződéseket tervez, és a negyedik helyezett Northwest Airlines arra kérte pilótáit, hogy a fizetéseket csökkentsék az 1996 előtti szintre. (VG)



Megkétszerezte profitját a Bouygues

Az elmúlt évben 94 százalékkal növelte nyereségét a francia Bouygues konszern. A 666 millió eurós érték azonban javarészt korábbi off-shore cégük értékesítéséből ered. A cég távközlési és médiaüzletágának forgalmát közel ötven százalékkal emelte, így az elérte az 5,54 milliárd eurót. A Bouygues Telecom, amelyben 67 százalékos részesedéssel bírnak, tavaly 2,9 milliárdos árbevételt hozott. A Budapest Sportaréna kivitelezését is végző építőipari üzletág viszont a korábbinál némileg kisebb, összesen 14,17 milliárd eurós forgalmat realizált tavaly. A vezetés ebben az évben a konszernnél 3,5 százalékos árbevétel-csökkenést tart valószínűnek. (Financial Times)



A magyar Ericsson szállítja a macedón MMS-t

Az Ericsson Magyarország építi ki a Mobimak macedón mobiltelefon-társaság GPRS, WAP és MMS rendszereit. A macedón szolgáltatónál eddig az SMS jelentette az egyetlen nem hangalapú szolgáltatást. A GPRS/WAP rendszer 2003 júniusának végén kezdi meg működését, míg az MMS-szolgáltatást augusztus közepétől vehetik igénybe az előfizetők. A Mobimak 1996 végén alakult, 2001 júniusában függetlenné vált az anyavállalat Macedonian Telecomtól, amely azonban továbbra is 100 százalékban a Mobimak tulajdonosa. A MacTel tulajdonosa 49 százalékban a macedón állam, 51 százalékban pedig egy nemzetközi konzorcium, melynek 86,5 százaléka a Matáv kezében van. A Mobimak az elmúlt 6 évben 380 ezer előfizetőre tett szert a 2 milliós országban. Az Ericsson eddig több mint 50 kereskedelmi MMS-szerződést nyert el világszerte. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.