Eladják a PizzaExpresst
Többen is érdeklődnek a brit PizzaExpress iránt, de valószínűleg a társaság korábbi elnökének, s egyik alapítójának, Luke Jonhsonnak, illetve a mögötte álló ABN Amro Capitalnak ajánlata lesz a "befutó" - idézi a társaság közleményét a Reuters. Johnson 263 millió font sterlingért, részvényenként 367 pennyért venné meg a brit pizzaláncot, ugyanakkor két másik befektetői csoport - a TDR Capital és a Capricorn Ventures - fontolgatja, hogy "rákínál" Johnson ajánlatára.
A hírre jócskán emelkedett a brit társaság részvényeinek árfolyama, amire az utóbbi időben nemigen volt példa: a papírok árfolyama a tavaly februári 925 pennys csúcsról folyamatosan esett, nagyjából harmadára. Az étteremlánc ugyanis megszenvedte az Amerika elleni terrortámadások következményeit, az idegenforgalom pangását, a vásárlási kedv lanyhulását, illetve a londoni pubok támasztotta verseny éleződését: adózás előtti nyeresége 17,8 millió font sterlingre csökkent a decemberrel végződött fél évben, az egy évvel korábbi 21,5 millióról.
A 25 évet a PizzaExpressnél eltöltött Johnson egyelőre nem sokat közölt terveiről, csupán annyit mondott, hogy elsősorban a meglévő üzletekre, s nem a terjeszkedésre akarnak koncentrálni. Mindamellett üzletek bezárása nincs napirenden: a társaságnak 400 étterme van az Egyesült Királyságban és Írországban, és San Marzano néven külföldön - így Magyarországon is - terjeszkedik. Nálunk jelenleg két üzletük van a fővárosban, s az idei év végéig további kettő megnyitását tervezik.
Mint Dobóczky András, a PizzaExpress Hungary Rt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, a hálózat eladása a hazai láncot pénzügyileg nem érinti, mert az ő tulajdonosuk a holland Ceneu Pizza, amely a franchise-jogok és az üzletek tulajdonosa. A Ceneu Pizza a lengyel, cseh és a magyar fejlesztésekért felelős, térségbeli befektetéseit az Argus Capital finanszírozza az amerikai Prudential Insurance biztosító tőkéjével a háttérben.
A hazai üzletek működéséről a vezérigazgató csak annyit mondott, hogy a meglévő éttermek bár nyereségesek, cégszinten azonban még veszteségesek, a tervezett négy üzlettel viszont már nullszaldós lenne a vállalat.


