BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Össztüzet nyitottak a Matávra

A monopolszolgáltató diktátumából derül ki egyértelműen, hogy a Matáv Rt. vezetője valótlant állított - áll abban a közleményben, melyet az alternatív távközlési szolgáltatók adtak ki. Szerintük az internet költségének 25 százalékos csökkenését valószínűsítő ajánlat nem alkalmas az internetezés költségeinek érdemi csökkentésére. A Matáv visszautasítja a vádakat.

Az internetszolgáltatókkal és a Matávon kívüli telefonos cégekkel semmilyen előzetes egyeztetést nem folytatott a minisztérium, mielőtt bejelentette volna az internetárak 25 százalékos csökkentésének szándékát - mondta Kóka János, az Elender Rt. vezérigazgatója, a domináns telefoncégen kívüli piaci sze-replők (Inter.net, az Elender Üzleti Kommunikáció, a GTS-Datanet, az Euroweb, a Pantel, az Enternet, az Interware és a Vivendi Telecom Hungary) közötti egyeztetések egyik ve-zetője.

Az érintett társaságok a szaktárca és a Matáv közötti szerződésmódosítás részleteit csak a megállapodás aláírása után tudták meg.

A szolgáltató cégek álláspontja szerint az új konstrukcióban az internetszolgáltatók nem kapnak 25 százalékos engedményt a Matávtól, annak ellenére, hogy a bejelentés ezt az üzenetet tartalmazta. A telefontársaság kis- és nagykereskedelmi árai között létrehozott 25 százalékos különbséget az internetszolgáltatók nem tudják érvényesíteni. A kiskereskedelmi ár 13 százalékát ugyanis megkapják, a nagykereskedelmi árból viszont ezt nem tudják visszaigényelni. Ezek a társaságok tehát összesen 12 százalékos kedvezményt kapnak márciustól, amiből nem tudnak a végfelhasználók felé 25 százalékot érvényesíteni, hiszen díjaikon ma elenyésző a nyereség.

Mivel a szolgáltatók közül jelenleg kizárólag a Matáv leányvállalata képes kihasználni a "fordított díjszámlázás" lehetőségeit, az új ajánlatnak jelentős a piactorzító hatása és a monopol távközlési szolgáltató számára újabb, indokolatlan versenyelőnyt jelent - áll a közleményben.

Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója a szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta: cége nem szünteti meg a 13 százalékos visszatérítést az internetezésre használt bruttó telefondíjból. A korábbi modellt megtartva, alternatívaként kínálja a 25 százalékos kedvezményt jelentő nagykereskedelmi árat. Tény, hogy a másik modellel összevetve a nagykereskedelmi konstrukció 12 százalék eltérést mutat, de Straub Elek szerint az átvállalt számlázás költsége jóval tíz százalék (2-4) alatt marad az internetszolgáltatóknál. A Matáv új technológiával bonyolítja le a forgalom átadását, ami csökkenti az internetszolgáltatók ezzel kapcsolatos költségeit. Hozzátette: az újfajta számlázás nemhogy zavart okozna, hanem éppen hogy egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi a felhasználók számára az internet költségeit.

Kóka János elmondta, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) a piaci szereplők számára március végéig ígéri annak a rendeletnek a megalkotását, mely az egyetemes távközlési támogatási alap (etta) működését megváltoztatja. Az elmúlt hónapokban számos internetszolgáltató és kábeltévés cég kifogásolta az etta működésének alapjait.

A változtatások várhatóan 2003-ra vonatkozóan már enyhítik, a kisebb cégek esetében eltörlik a befizetési kötelezettségeket. Az etta a szociális telefoncsomagokon keletkező bevételkiesés pótlására jött létre, a bevételük egy százalékának befizetésére kötelezett kisebb, veszteségesen működő cégeket viszont nehéz anyagi helyzetbe hozhatja. (TZ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.