Az uniós csatlakozás előtt álló Magyarországon mindenekelőtt a szolgáltatásban akarja piaci pozícióit erősíteni az IBM Magyarországi Kft., ami bizonyos mértékű létszámbővítéssel is jár - jelentette be Dietrich Rössner vezérigazgató.
Az amerikai számítógépgyártó óriás itteni kereskedelmi tevékenységéért felelős társaság bevételében ennek az ágazatnak a részesedése tavaly már megközelítette az anyavállalati 41-42 százalékos átlagot, az egy évvel korábbi 33 százalék után.
A szektor üzleti esélyeit növeli, hogy a múlt év novembere óta Magyarországon is IBM Business Consulting Services (BCS) néven beolvad az IBM szervezetébe az anyavállalat által megvásárolt PWC Consulting tanácsadó cég. A BCS itthon 150 tanácsadót foglalkoztat.
Az IBM Magyarországi Kft. 2002-es pénzügyi évéről a vezérigazgató a központi tájékoztatási előírások miatt konkrét számadatokat nem közölt, csak annyit, hogy az árbevétel dollárban számolva 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az amerikai cég Magyarországon több leányvállalatot is működtet, ezek együttes alkalmazotti létszáma meghaladja a 2100 főt. További több száz főre tehető azok száma, akik a cég külső üzleti partnereinél foglalkoztatottak. Ezek a vállalkozások bonyolítják az IBM itteni eladásainak 90 százalékát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.