BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

TUI: új magyar partnerek, kedvezményes ajánlatok

A TUI Magyarország a közelmúltban szorosabbra fűzte együttműködését a Fischer Hungáriával, így a cseh tulajdonú cég is a TUI Utazási Központ hálózatának tagja lett.

A TUI Magyarországon megmarad korábbi értékesítési politikájánál, vagyis a németországi tendenciával ellentétben nem vezeti be a diszkontkínálatot. Itthon meghatározó szerepet szánnak a TUI Utazási Központ hálózat kiépítésének. Ez azt jelenti, hogy mintegy 34 utazási vállalkozással köt "márkapartneri" szerződést a TUI, amelyek közül 30-at már aláírtak - tájékoztatott Csákány Csaba, a TUI Magyarország ügyvezetője. E megállapodások között a legfrissebb a Fischerrel kötött szerződés. A Fischer saját árualapja mellett kiemelten kezeli a TUI márkákat.

E hálózat kiépítésével a TUI magyar cégeinél - TUI Magyarország és a Touropa - arra számítanak, hogy a következő években a forgalom mintegy 80 százalékát ezek a cégek adják majd. E körben egyébként a nagyobb elvárások miatt a jutalék is magasabb, mint az egyéb partnerek esetében. Az idén az október 31-ével záruló üzleti évben a TUI csoport cégeinél Magyarországon 2,25 milliárd forint forgalomra számítanak, amelynek közel 80 százalékát adják partnereik.

Az anyavállalat németországi irodáiban ez évtől kezdve bevezette a diszkontértékesítést is. A TUI Discont Travel néven futó cége - amely főként interneten keresztül értékesít - az idei évtől kínálja igen kedvező árú utazásait, ám kizárólag a német piacon. A TUI és a 1-2-FLY kínálatában megmaradt utazásokat kedvezményes csomagban összerakva akár 50 százalékkal is olcsóbb lehet az eredeti árnál. A cég célja e lépéssel, hogy a német piacon utazóközönségük körét olyanokkal bővítsék, akik az árakra igen érzékenyek.

Az utakat a Baleári-szigetekre, a mediterrán tengerpartokra, Dominikába, a Kanári-szigetekre és Bulgáriába kínálják, összesen 23 üdülőhelyre. A kínálat érdekessége, hogy hetenként változik, s az utazók maximum három hónappal előre tudnak helyet foglalni. Az utak minden esetben német városokból indulnak.

A próbálkozás egyébként sikert aratott a németek körében, hiszen a májusban megkezdett értékesítés első időszakában naponta 2 ezer foglalást regisztráltak. A tervek szerint éves szinten 150 ezer vendéget utaztat a diszkontcég. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.