Várhatóan októberben ismerteti takarékossági és szerkezetátalakítási programját a Sony - nyilatkozta a Handelsblattnak a Sony Europe elnöke. Mike Tsurumi szerint a megszorítások az európai érdekeltségeket is érintik.

A lap emlékeztet arra, hogy a japán szórakoztatóelektronikai konszern elnöke az idei első negyedév váratlanul magas, 800 millió eurós veszteségének nyilvánosságra hozatala után kijelentette: a cégnek a következő három évben 2 milliárd eurót kell megtakarítania, a nyereségrátát a jelenlegi 4 százalék alattiról 10 százalékra kell emelni. A konszern átalakítása nemcsak azt jelenti, hogy a költségeket csökkentik, hanem azt is, hogy meg akarja újítani termékkínálatát. A japán konszern új, exkluzív márkanév bevezetését tervezi, mivel a tömegtermelés miatt termékeinek nagy része elveszítette eredeti fényét a vásárlók szemében. A Sony vissza kívánja szerezni egykori "márkaprémiumát" a dél-koreai és tajvani tömegtermelőkkel szemben.

A "Qualia" nevet viselő termékek kizárólag előzetes megrendelésre készülnek majd - ennek megfelelően magas áron. Az első ilyen exkluzív termékek között szerepel egy nagy felbontású házimozi-projektor 2,4 millió jenes, egy 36 colos Trinitron képernyős televíziókészülék 1,3 millió jenes és egy két megapixeles, kártya nagyságú digitális kamera 380 ezer jenes áron. Minden egyes termék a vezérigazgató és az elnök, Ando Kunitake személyes jóváhagyásával kerülhet csak gyártásra. Jelenleg a fenti hárommal együtt 17 projekt van fejlesztés alatt. A bejelentés nem tért ki arra, hogy az idén összesen hány ilyen, exkluzív márkanevet viselő termék kerül gyártásra. A termékek kizárólag Japánban készülnek majd. Qualia- márkakereskedéseket elsőként Tokióban és Oszakában nyit meg a Sony, de külföldi üzletek nyitását is tervezi.

Az átalakulásban Európának fontos szerepet szán a japán társaság, amely 13,88 milliárd eurós forgalmának több mint felét - 52 milliárd eurót - az elektronikai üzletág adja. Ezt a területet különösen hátrányosan érinti a világszerte tapasztalható keresletcsökkenés, de miközben a hifiberendezésekből, DVD-lejátszókból és kamerákból az USA-ban és Japánban kevesebb fogyott, Európában valamelyest élénkült a kereslet, s a Sony európai vezetője további élénküléssel számol a térségben. (VG)