BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fokozatosan terjed az ajánlólevél

Noha most még ritka az olyan vállalkozó a vendéglátásban, aki már használná az úgynevezett ajánlólevelet, ennek elterjedésére már nem kell sokáig várni. Öt szakmai szervezet - a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Magyar Szállodaszövetség, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége, a Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestülete, valamint a Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet - szükségesnek tartja e dokumentum bevezetését, s ebben még az év első felében meg is állapodtak. E lépést azzal indokolják, hogy nagyon felhígult a mintegy 55 ezer vállalkozást, vállalkozót tömörítő szakma, a helyzetet csak a bizalom teljes helyreállításával lehet orvosolni.

A felsorolt szakmai szervezetek megállapodtak abban is, hogy tartalmi szempontból egységes formát javasolnak tagjaiknak. Eszerint az ajánlólevél a személyes adatok mellett a dolgozó által korábban végzett munkáról, a megbízhatóságáról is tájékoztatást ad új munkaadójának. Felmerült egy egységes adatlap kidolgozásának szükségessége is, amelynek kérdéseire válaszolva egyéb fontos információk is kiderülnének a munkavállalóról.

A munkaadói szervezetek szerint az ajánlólevél mind a foglalkoztatónak, mind a munkavállalónak hasznos lehet, ám a dokumentum gyakorlati alkalmazása jogi, etikai, valamint adatszolgáltatási problémákat vet fel. Éppen emiatt alkalmazását csak ajánlják az érintetteknek, de nem teszik kötelezővé. Ezért a munkaügyi ellenőrök esetleges ellenőrzés során nem kérhetik a munkaadótól.

Mint Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, a tervekkel ellentétben valamivel lassabban halad az ajánlólevél bevezetésének folyamata. Egyelőre - első lépésként - a legfontosabb feladat ennek megismertetése és elfogadtatása a szervezetek tagjai között. Második lépésben pedig a nem tag vállalkozók körében szeretnék népszerűsíteni e lehetőséget. A Kisosz ügyvezető elnöke úgy látja, a nyári főszezonban rendszeresen visszatérő problémák majd "kikényszerítik" e gyakorlat elfogadását és alkalmazását a vállalkozóktól. Ugyanis az ajánlólevél komoly szűrő lehet a dolgo-zók felvételénél. Így, ha lassan is, de egyre többen fogják felismerni e lehetőség előnyét, és remélhetőleg élnek is majd vele. (LI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.