BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Packard Bell a Sulinet Expresszen

Az idén mintegy 5 ezer darab otthoni használatra szánt PC-t tervez eladni a Sulinet Expressz program keretében a Szinva Net Kft. - jelentette be Vinnai János ügyvezető igazgató, a miskolci cég ezzel kapcsolatos akcióinak jövő heti beindítását beharangozó tájékoztatón.

A Packard Bell márkát képviselő magyar informatikai tár-saság konzorciális partnerével, a Bull Magyarország Kft.-vel együtt már minden részletkérdésben megállapodott a személyi számítógépek hazai elterjedését felgyorsítani szándékozó programot koordináló oktatási és informatikai tárcával. Néhány napon belül a szerződést is aláírják. Vinnai János úgy látja, hogy a szállítóknak nagyarányú bérleti és lízingkonstrukcióra is fel kell készülniük, mivel a hároméves adókedvezményt leginkább ezzel a formával vehetik igénybe az arra jogosultak. Főként a bérleti rendszer iránt lehet igény, ezt a tőkeerősebb szállítók maguk is finanszírozni képesek és hajlandóak is a jövőbeli nagyobb vásárlások reményében. A lízinghez viszont szükség van külső finanszírozó pénzintézetekre, amelyek kevésbé szívesen mondanak le hasznuk egy részéről a kedvezőbb árú konstrukció kedvéért - tette hozzá. A cég egyébként vevőcsalogatónak az eddigi gyakorlattal ellentétben nem további hardvereszközöket kínál ingyen az alapgépek mellé, hanem jelentős számú - főként oktatói programokat tartalmazó - szoftverrel együtt árusítja majd azokat.

A Packard Bell gépeket a Szinva Net viszonteladói mellett az Electro World és a Tesco hazai egységeiben is forgalmazni fogják. Ezzel kapcsolatban Michel de Bievre, a márkát képviselő NEC Computers International nemzetközi részlegének vezérigazgatója lapunknak elmondta, hogy a magyarországi kampányt a marketingben és az értékesítésben is támogatni kívánja az anyavállalat. Utóbbit oly módon, hogy a márkához értő - zömében idénymunkában foglalkoztatott - diákeladók alkalmazását finanszírozza a kereskedelmi egységekben. Kérdésünkre nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ha látványosan felfut a kereslet, ismét legyen a Szinva Netnél számítógép-összeszerelés, mint volt néhány éve.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.