Hajnal van New Yorkban
Ted fogja a rózsában végződő slagot, majd kettőt előrelép, és a járdára irányítja a vízsugarat. Játszik a legyekkel meg a verebekkel, hátha eltalálja őket a sugár. Megúszták, de nem nagyon tágítanak, kell nekik az ember közelsége. Mást azonban nem nagyon találnak ilyenkor a Hetedik sugárút és a Central Park találkozásánál, mint a kétméteres jámbor Tedet, akinek koromfekete bőrén most is villog a fehér ing. Ted papíron biztonsági őr, ám amolyan gondnokféleként locsolással köszönti a felkelő napot. Kiballag a felhőkarcoló egyik bejárata előtti aszfaltra, és jól beteríti a környéket.
Manhattan ezen részén csak ilyenkor érdemes bóklászni. Hat után beindul az élet, sok nyughatatlan amerikai rohan a pénze és a szerencséje után, s ez érdektelen. Ezerszer láttam már a filmekben. Így, nem sokkal négy után viszont más arcát láthatom ennek az egyébként méhkasnak tűnő félszigetnek. Ilyenkor fordul a másik oldalára, ekkor zuhan egy új álomba.
Hajnalban még át lehet szólni az egyébként nem túl széles sugárút másik oldalára, hogy: Hi, hol van itt egy pékség vagy deli (fűszeresféle kisbolt, sokféle meleg étellel és süteménnyel)? Két-három órával később elnyomja a hangot a sok ember, meg a sárga taxik zaja. Hajnalban a hajléktalanok kéregetése sem zavaró, hiszen többségük ilyenkor még elnyúlik a kartonlapjain, aki mégis föltápászkodik egy negyeddolláros reményében, azzal meg jól el lehet beszélgetni.
Vannak olyan utcák is, amik elbújnak az örökké villódzó óriásneonok elől, s így ott valódiak a fényviszonyok. Leírhatatlan szürkék, vörösek, kékek és sárgák tűnnek elő a párás légfüggöny mögül. Ahogy halad az ember, be-beszűrődik egy-egy napsugár a hatalmas csupa beton és üveg tornyok között, s azonnal megcsillantja a múlt század elejéről itt maradt cégfeliratokat. Ha fölemelem tekintetem, úgy hat-nyolc méteres magasságban még téglából készült tűzfalakat is észrevehetek, rajta rég elfeledett vállalatnevekkel.
Hajnalban lehet a legnyugodtabban újságot olvasni, telefonkönyvet böngészni, szórólapot tanulmányozni. Senki sem zavarja az embert. Elvesszük a bejáratokhoz hajított csomagokat, akár le is ülhetünk a járda szélére, és megtudhatjuk, mit mondott a polgármester a tűzoltókról, miért halt meg a híres ügyvéd, és hol nyílik új olasz étterem a környéken. A végén szépen visszatesszük mindegyiket a helyére, és megyünk tovább.
Hajnalban éppen visszatértem a Times Square sarkán lévő vadonatúj hotelbe, fölsuhantam a tizenötödikre, és elhúztam a szobai függönyt. Szemközt egy kézilabda-pályányi elektromos kijelzőn most is, mint a nap minden percében, ott szaladt a sok hír, a még több index. Most éppen az ázsiai és az európai tőzsdéké. Vártam, vártam, de csak nem jött a számomra legkedvesebb három betű. Ha legközelebb jövök, ígérem, kivárom.
