BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Euró? Miért is ne?

Oroszország olajkereskedelmének mintegy fele európai országokkal történik, mégsem egyértelmű, hogy elszámolását dollárról euróra váltsa át, ahogyan azt Putyin elnök a napokban - először egyébként 1999-ben - felvetette.

A lépés jórészt közömbös lenne az orosz gazdaság, és egyértelműen élénkítő az Európai Unió számára. A gondolat az arab világ számára sem idegen, ám igencsak rombolná a javuló orosz-amerikai kapcsolatokat.

Komolyan ártana a dollárnak és a dollárelszámolású gazdaságoknak, viszont segítene az eurónak és az eurózónának, ha az orosz olaj-külkereskedelemben ezentúl euróban számolnának el. Oroszországban a döntés jórészt semleges hatású lenne helyi elemzők szerint, legalábbis gazdasági oldalról. A kérdésnek azonban a politikai vetülete tolakszik előtérbe.

Bejárta a világot Vlagyimir Putyin orosz elnök minapi jekatyerinburgi felvetése, mely szerint nem kizárt, hogy országa dollárról euróelszámolásra áll át olaj-külkereskedelmében. Gerhard Schröder német kancellárral folytatott megbeszélései után úgy vélte, érdekes döntés lenne országa európai partnerei számára, ám hangsúlyozta, nem cél az olajárak megzavarása.

Azóta is a lehetőség érdekes voltát boncolgatják az elemzők.

A kijelentés nagyon fontos abban az összefüggésben, hogy mi történik a világban - jelentette ki Juszuf Ibrahim, a dubai Strategic Energy Investment Group ügyvezető igazgatója, egyben az USA külkapcsolati tanácsának tagja. Mint a The Moscow Times idézi, Putyin bejelentésére olyan időszakban került sor, amikor az EU igyekszik minél több országot rábírni arra, hogy kereskedjen euróban és tartsa megtakarításait a közös valutában. Ez azonban csak a dollár iránti kereslet rovására történhetne, megrendíthetve az Egyesült Államok hegemóniáját a világgazdaság ellenőrzése, s annak pénzzel való ellátása terén. Az orosz olajkereskedelem elszámolásában való esetleges váltás egyrészt azért vezethetne ilyen messzire, mert nagy mennyiségű olajról, így hozzá kapcsolódóan nagy pénzösszegről lenne szó. Másrészt azért, mert maga az orosz olaj állna fedezetként az euró mögé, s pártolna el a dollártól. Mindezek tetejébe az oroszországi váltás láncreakciót indíthat el más olajtermelők körében, így folytatódna az euró globális térnyerése.

Amilyen áldás lenne az euró szerepének növekedése az azt használó térségekben, annyira látnák kárát az USA-ban annak, hogy a világ kevesebb dollár kibocsátását igényli. Jelentősen szűkülne az inflációval való játéktere, megcsappannának azok a pénzek, amelyeket háborúkra, fegyverkezésre, fogyasztásra lehetne költeni, kevésbé tudná csökkenteni az adókat és megnőne kereskedelmi hiánya is. Jelenleg a világ pénzkészleteinek közel kétharmadát tartják dollárban, s ebben nagy szerepe van annak, hogy az olajimportőrök zöldhasút tartalékolnak vásárlásaikhoz, míg az eladók megtartják azt a dollárt, amit az olajért kapnak. Ez gyakorlatilag kamatmentes hitelhez juttatja az amerikai gazdaságot, hiszen a dollár mindenféle valutaváltási kockázat nélkül újra befektethető az USA-ban.

Katasztrófa lenne az amerikai gazdaság számára, ha az oroszok azonnal euróra váltanának - jelentette ki Juszuf Ibrahim, rámutatva, hogy számos OPEC-tagállam van, amelyik azonnal követné az oroszok példáját. Irán, a világ ötödik legnagyobb olajexportőre már jelezte is erre való hajlandóságát, de a kérdés téma Szaúd-Arábiában is, az Egyesült Államok régi szövetségesénél. Utóbbi országban épp most vizsgálják felül az USA-hoz fűződő kapcsolataikat, de az is szempont náluk, hogy francia gyártmányú Airbusokat vesznek, amiért euróval kell fizetniük. Emlékezetes, hogy a szaúdi koronaherceg, Abdullah Bin Abdul Aziz Al-Saud nemrég Oroszországban járt, s ott többek között az eddiginél szorosabb együttműködésről tárgyalt a szaúdi és az orosz cégek (például a Lukoil) között. Euróban számolt el az olajjal Irak is Szaddám Huszein rendszere idején is. Ibrahim szerint ez volt az USA Irak elleni támadásának egyik oka. Úgy tapasztalja, lassacskán egyre több erő áramlik át az USA-ból az EU-ba, főként amiatt, ami Irakban történt.

Putyin egyébként már 1999-ben, miniszterelnöksége idején felvetette az euróban történő elszámolást az EU helsinki fórumán, s javasolta azt is, hogy az USA erejének ellensúlyaként fonják szorosabbra az unió és Oroszország kapcsolatát. Azóta azonban érezhetően javultak az orosz-amerikai kapcsolatok, s kérdés, Putyin kockára akarja-e tenni ezek eredményét az euróra való váltással. Például nagyon szeretné megváltoztatni az OPEC szerkezetét, de ebben az Egyesült Államok segítségére szorul - mutat rá Alexander Rahr, a német külkapcsolati tanács Oroszországért felelős vezetője.

Putyin kijelentése mögött az áll, hogy Oroszország a független világpiaci játékos szerepére tör, de úgy, hogy ne rombolja le kiépített jó kapcsolatait az USA-val - véli Dmitrij Trenyin, a Carnegie Moscow Center földrajzi elemzője. Jevgenyij Gavrilenkov, a Trojka Dialog vezető közgazdásza és a Putyin-kormány első gazdasági tervének megfogalmazója szerint reális elképzelés az euróra való átállás. Miért is ne? Az orosz olaj-külkereskedelem fele Európával bonyolódik - mondta, elismerve, hogy az ötlet az Egyesült Államok erőteljes ellenzésére számíthat.

A Lukoil elnökhelyettese, Leonyid Fedun szerint cége gond nélkül át tud állni euróra, ha a kormány úgy dönt. Mint az Interaxnak kifejtette, gazdasági szempontból emiatt nem számít új helyzetre. Ám úgy gondolja, politikai feltételt kell szabni a döntésnek, mégpedig azt, hogy az oroszok vízum nélkül utazhassanak az eurótérségbe.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.