Nagy póló, nagy brand
Az Euroliga fontos szerepet játszhat abban, hogy a póló javítsa relatív helyzetét a többi sportággal szemben is. Erre már csak azért is szükség van, mert felmerült, hogy a 2008-as pekingi olimpia után esetleg lekerüljön az olimpiai sportágak főtáblájáról a vízilabda - tájékoztatta lapunkat Bodnár Zsigmond, a Domino-BHSE szakosztályvezetője, a Westel Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese. Emellett az Euroliga az első lépés ahhoz, hogy a részt vevő magyar klubok tovább erősítsék pozíciójukat a nemzetközi színtéren.
Igaz, üzleti szempontokat tekintve a magyar póló értéke már most sem marad el jelentősen a sportág más nagyhatalmaiétól. A magyar bajnok, a Domino-BHSE például valamivel több mint 200 millió forint körüli összegből gazdálkodik éves szinten, és hasonló büdzséből működik a Vasas Plaket is. Tény: Európában az olasz bajnokságban szereplő klubok mögött sorakozik fel a legerősebb gazdasági bázis, a Nápoly, a Pescara és a Pro Recco pedig igencsak kimagaslik a nemzetközi csúcsmezőnyből is.
Bodnár Zsigmond szerint az említett élcsapatok éves büdzséje 20-40 százalékkal haladja meg a legerősebb magyar együttesek költségvetését. Üzletileg a magyarhoz hasonlóan erős a bajnokság Horvátországban, Jugoszláviában és Oroszországban is, ahol ugyancsak két-három kiemelkedő költségvetésű együttes küzd a bajnoki címért. A márkanév szempontjából is hasonlóan jó a helyzet: a magyar topcsapatok szinte kivétel nélkül komoly európai brandnek számítanak.
Közvetlenül játékukkal viszont így sem versenyezhetnek jelentős pénzjutalmakért. Az Euroliga legjobb négy csapata közé kerülés is mindössze 5-17 ezer euróval kecsegtet.
Ennek ellenére a vízilabdasport magyarországi sikere és népszerűsége, a számos média- és sajtómegjelenés, valamint a pr-hatások összességében kedvező befektetéssé teszik a legjobbak szponzorálását. Kockázat nélkül persze nincs befektetés, Bodnár Zsigmond szerint a vízilabdába invesztálás sem kivétel. A nemzetközi pólóbizniszben az egyik legnagyobb szponzorként nyilvántartott Westel gazdasági vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: ha egy üzleti alapon működő vállalkozás befektet a vízilabdába, akkor abban is érdekelt, hogy vállalkozása megtérüljön. Nem titkolja azt sem: jól jött a sportágnak és a Westelnek is, hogy a magyar férfiválogatott a nyáron világbajnoki címet szerzett.