Az idei év több szempontból is fordulópont volt a Közép-európai Gázterminál (KEG) Rt. életében. Egyrészt elkészült a dunaalmási telep iparvágánya, amely megteremti a vasúti töltés lehetőségét, és ezzel jelentős mértékben javítja a tárolótelep hatékonyságát. Másrészt a nyár közepétől bányahatósági engedéllyel rendelkezik az új palacktöltő üzem, amelynek révén a KEG saját maga képes kiszolgálni a Stafétagáz iránt folyamatosan növekvő keresletet. Ez utóbbit Steier József, a társaság elnök-vezérigazgatója azzal magyarázza, hogy immáron a Tesco, az OBI és a Praktiker áruházakban is kaphatók az 5 kilogrammos, biztonsági szelepes palackok. Ugyanakkor több városban elindult a gázfutárszolgálat, vagyis a Stafétagáz-palackok házhoz szállítása, és novemberben várhatóan Budapesten is elérhető lesz ez a szolgáltatása a KEG Rt.-nek. Steier József fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy Magyarországon egyelőre kizárólag a KEG Rt. forgalmaz 10 ezer, nyitásra hitelesített, az uniós biztonsági normáknak megfelelő biztonsági szeleppel felszerelt PB-gázpalackokat. A harmadik lényeges változás, ami ugyancsak az idei évhez kötődik, hogy az ISO 9002-es rendszerről ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszerre tért át a KEG, és ezt kiterjesztette a kereskedelem mellett a gázrendszerek tervezésére és kivitelezésére, valamint a töltőüzemre is.Mindezek mellett megkezdődött a négyszer négyezer köbméteres óriás tartály engedélyeztetése, amely a dunaalmási telep kapacitását bővíti majd - tudtuk meg Steier Józseftől. Ezzel a 16 ezer köbméteres kapacitással a KEG Rt. a magyar energiastratégiában is szerepet vállalhat.
A KEG Rt. a szintetikusgáz-technológiával felkészül az esetleges ellátási hiányok pótlására, a technológia révén 22 bar nyomásig a földgázzal azonos WOBE értékű fűtőanyagot képesek szolgáltatni. A szintetikus gáz előnye, hogy távvezeték építése nélkül teremthet a felhasználási hely mellett biztonsági tartalékot, vagyis mobilizálható. Versenyképességét jelentős mértékben javította a kénes fűtőolajakat sújtó büntetőadó, s az úgynevezett kötött gázfogyasztás növekedése. A szintetikus gáz - érvel Steier József - nemcsak biztonsági tartaléknak, de a csúcsok "levágására" is alkalmas a technológia révén. Steier József elmondta, hogy szó van az első referencia-berendezés magyarországi telepítéséről egy gázmotoros fűtőműnél, esetleg egy gyógyszergyárnál.
A fő csapásirány azonban mindettől függetlenül a palackos, illetve a tartályos értékesítés. Utóbbi kategóriában elsősorban ipari partnereik körét igyekeznek bővíteni, akiknél a targoncagáz felhasználása növelhető. Nemcsak gyorscsatlakozós felhasználói rendszerek, hanem telepített targoncatöltők értékesítésére törekszenek. Három új multifunkcionális tehergépkocsi üzembe állításával terveik szerint ez a forgalom jövőre elérheti a 5 ezer tonnát. s
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.