Két kiállítás képei
Már egyetlen különleges kiállításért is érdemes ellátogatni egy múzeumba, hát még, ha kettő is látható ugyanazon a helyen. A Nagymező utcai Magyar Fotográfusok Házában, közismert nevén a Mai Manó Házban még pontosan négy héten át ez a helyzet. A pompás épület termeiben ugyanis Mai Manó császári és királyi udvari fényképész évszázaddal ezelőtti felvételei tekinthetők meg, egy emelettel feljebb pedig Nádas Péter vadkörtefájában gyönyörködhetünk. Ráadásul mindezt összeköti egy műgonddal készített, ritka szép album, amely a napokban látott napvilágot Mai Manó fotográfiái címmel, s a kötet egyik előszavát éppen Nádas Péter írta.
Amúgy kettejük világában aligha fedezhetők fel közös vonások, hacsak az nem, hogy mindketten kitüntetetten jó barátságban voltak-vannak a fényekkel. Mai Manó (1855-1917) a századforduló előtti és körüli polgáriasodás időszakában, az akkor divatossá lett műtermi fényképezkedés mestere volt. Jórészt nem hírességeket fotografált, hozzá a feltörekvő polgárság módosabb rétegéből mentek el sokan, s ahogy ezek a képek később dokumentálták a család számára azt a bizonyos napot, úgy lettek a képek mára, számunkra dokumentumértékűek. Látszik a képeken, hogy ünnepi pillanat volt ez. Szépen felöltöztek, kiválasztották a megfelelő műtermet, a váróteremben lélekben is felkészültek, szóval, ez a fényképezkedés esemény volt az életükben.
A kiállításon látható összes fotó Mai Manó valamelyik itteni műtermében készült. A XIX. század egyik kiemelkedő fényképészmestere ugyanis a század végén felépítette hatalmas műteremházát a "Nagy mező utczában". "?Kevés olyan európai város van, ahol ehhez fogható módon, épségben megmaradt volna egy még a múlt században épült fényképész műteremház, annak minden tartozékával, három napfényműteremmel, gazdagon díszített várószobával?" - írja Kincses Károly fotómuzeológus a kötet előszavában, amelyben rengeteg érdekességet oszt meg az olvasókkal Mai Manóról, a korról és magáról a házról. Az is kiderül belőle, hogy Mai Manó rengeteg kitüntetést, nemzetközi díjat is kapott, sőt: még a szakmabeliek is nagyra tartották őt. Mert az csak a tehetség egyik oldala, hogy remekül bánt a fényekkel. Emellett sok mindent tudhatott az emberekről is?
A Mai Manó Házban, a hajdani napfényműterem szomszédságában merőben más képek is láthatók most Nádas Péter Egy vadkörtefa című kiállításán. A kitűnő magyar író kertjében él egy bámulatosan szép vadkörtefa. Hatalmas, szabályos lombkoronájú csoda, amely évről évre kivirul, vadul virágzik, nyári lombozata hűs árnyékot ad, ősszel megint elkápráztat pompás színeivel. Annyira, hogy nekem télen, csupaszon sem az elmúlás jut róla az eszembe. Van valami mámorító és hitet adó ebben a vadkörtefában.
Megértem, hogy Nádas Péter egy teljes esztendőn át nem vált el tőle (csupán egyetlen hétre, de akkor is csak azért, hogy Salzburgban megnézze azt a kiállítóteret, ahol a fáról készült képeit közszemlére teszik majd). Olykor naponta több felvételt is készített ugyanabból a szögből, máskor egyet sem. Nem akart elmulasztani különleges fényviszonyokat, nem akart lemaradni semmiről, mert bár a fa ott áll hűségesen, a természet néha egy nap alatt csodákra képes. Jó lehet a szobából szemlélni ezt a ritka szép élőlényt. Jó lehet alatta reggelizni, nyáron ott üldögélni, olvasni. Lehet, hogy a fa ettől is ilyen gyönyörű: érzi a szeretetteli, gondoskodó figyelmet. Ahogy Mai Manó jó emberismerő lehetett, úgy Nádas Péter is az. Mert a fa is ember. Csak másképp.
