Korszerűbb gazdálkodást alacsonyabb áron

A környezetterhelési díjak bevezetésével új elemmel bővül januártól a szabályozók köre a környezetvédelemben. Mi szól a változtatás mellett?

A legfontosabb érv, hogy a környezet terhelését csökkenteni kell. A gazdasági szabályozók rendszere részben már kiépült a bírságok formájában, ám ezek elsősorban a határérték feletti szennyezés esetén jelentenek szankciót. Márpedig már a környezetbe kibocsátott első egység szennyezés is káros, mivel a határérték alattiak is összeadódnak. A díjakkal a cél az, hogy a gazdálkodókat és a lakosságot is olyan magatartás- és technológiaváltásra ösztönözzük, amely a környezet terhelésének csökkenését eredményezi.



A környezetterhelési díjak összegét tekintve a költségvetési tervezetben szereplő szám és a piaci becslések között különbségek vannak. Mi lehet a reális szám?

A költségvetési törvény tervezete 14 milliárd forint bevétellel számol jövőre a levegő- és a vízterhelési díjból, s egyelőre nem találkoztunk olyan megalapozott számítással, amely más számot eredményezett volna makroszinten. A terhelési díjakról szóló javaslat előkészítését övező egyeztetések során nem a bevételi számokról voltak jelentős viták.



Hogy áll a termékdíjas törvény módosítását célzó tervezet, és milyen elemek kerülnek ebbe végül?

Múlt héten a pénzügyi és a gazdasági tárca részére is elküldtük a javaslat első változatát, igaz, több kérdés még nyitott. A szakmai szövetségekkel lefolytatott egyeztetések során nyilvánvalóvá vált, hogy sok jelentős kérdésben nem vitatott sem a módosítás célja, sem annak módja. Persze vannak olyan kérdések, ahol nagyok a nézeteltérések. Az már biztosnak látszik, hogy a jövő év legelején egy olyan változatot teszünk le a kormánynak, amely tartalmazza a termékdíjak kiterjesztését az elektronikai produktumokra, valamint a személygépkocsikra és a kisteherautókra. A tervezet másik fontos eleme, hogy a csomagolások egy részénél darab alapú fizetési kötelezettség lépne életbe.



Az utóbbi ötlet különösen heves ellenkezésre talált a piaci szereplők körében.

Ez elsősorban az italokat érintené, amelyek csomagolásának termékdíja lényegesen alacsonyabb a kívánatosnál. Ezt olyan szinten kell meghatározni, hogy a fogyasztóknak és a forgalmazóknak egyaránt nyilvánvaló legyen az italcsomagolások okozta környezetterhelés. A darab alapú számítást az indokolja, hogy alkalmas arra: a fogyasztók magatartását a többször felhasználható csomagolású termékek vásárlása irányába befolyásolja.



Nem tart attól, hogy a darab alapú termékdíj okozta áremelkedés a kis- és középvállalkozásokat hozza a legnehezebb helyzetbe?

A változtatásnak nyilvánvalóan nem az a célja, hogy a hazai cégek ellehetetlenüljenek, éppen ezért a kormány bármilyen döntést hoz, a vállalkozások versenyképességének megőrzése érdekében a rendelkezések csak fokozatosan lépnének életbe, hogy elegendő idő legyen az alkalmazkodásra. Hasonló megoldásra már van példa: a környezetterhelési díjak csak ötéves felfutást követően érik el a teljes díjmértéket, ám a KVM álláspontja abban határozott, hogy az eldobható csomagolások gyártóinak nagyobb szerepet kell vállalnia a hulladékok eltüntetésében. Márpedig összgazdaságilag olcsóbb, ha nemcsak a meglévő hulladékot kezeljük, hanem a megelőzésére törekszünk.



Lesz emellett külön betétdíjas szabályozás is a többutas csomagolások arányának növelésére?

Nem tervezzük kötelező betétdíj bevezetését, ám január végéig a kormány elé kerül egy olyan tervezet, amely az italoknál külön-külön meghatározná, hogy az egyes termékfajtákat milyen minimális arányban kell visszaváltható csomagolásban forgalomba hozni. Ez kötelező arányokat jelentene, ám az egyes termékcsoportok között jelentős különbségek lennének az ágazati jellemzőktől függően. A söröknél jelenleg is magas a többutas csomagolások aránya, ám az ásványvizek vagy a tej esetén ez gyakorlatilag nulla százalék. A betartás a piaci szereplőkre lenne bízva, ám nemteljesítés esetén a darab alapú termékdíjra egy plusz büntető jellegű termékdíj is rakódna.



Milyen kvótákat határoznának meg és mikortól?

A számokat még egyeztetik, de annyit el lehet mondani, hogy minden termék esetében a jelenlegi piaci állapotot vennénk kiindulópontnak. A bevezetésnek fokozatosnak kell lennie, hogy elegendő idő legyen a felkészülésre. Reálisan számolva, kedvező kormánydöntés esetén 2005-ben lépnének életbe a többutas csomagolású termékekre vonatkozó arányok. Az első ellenőrzésre így 2006-ban kerülhetne sor. Ekkor vetnék ki először a büntető termékdíjat is nemteljesítés esetén.



Visszatérve a termékdíjakra: a piaci szereplők azt szorgalmazzák, hogy a hasznosítási kötelezettséget teljesítő cégek jövőre is 100 százalékos mentességet szerezhessenek a díj fizetése alól.

A végleges álláspontot a kormány mondja ki, de mi elfogadhatatlannak tartanánk egy ilyen könnyítést. A cégek által teljesített hasznosítás nem fedi le teljesen az ország egészére vonatkozó feldolgozási kötelezettséget, s a vállalatok ezt is jórészt a fajlagosan olcsóbban begyűjthető ipari és kereskedelmi begyűjtésű hulladékból biztosítják. A fennmaradó hányad feldolgozásának finanszírozása az államra marad, ezért indokolt, hogy a termékdíj 20 százalékát a hasznosítási kötelezettséget egyébként teljesítő cégek is fizessék meg.



Többször elhangzott, hogy a KVM egy úgynevezett lerakási díj kivetését is fontolgatja.

Ez lehet a következő fontos eleme a zöld gazdasági szabályozóknak. A díj célja annak elősegítése, hogy a környezetvédelmi követelményeknek is megfelelő, korszerű hulladékgazdálkodás költségei nemzetgazdasági szinten és hosszú távon a legkisebbek legyenek. Ezt akkor érhetjük el, ha a hulladékból csak azt rakják le, amit semmiképpen sem lehet hasznosítani. Ezért a lerakott hulladék után fizetési kötelezettség bevezetését javasoljuk. Ez hulladékfajtánként eltérő mértékű lenne: a legmagasabb díj a sok hasznosítható anyagot tartalmazó, nem szelektíven gyűjtött kommunális hulladék lerakását terhelheti majd. Elképzelhető, hogy egyes jól hasznosítható anyagokra lerakási tilalmat vezetnek be. A díj így a szelektív gyűjtés és a hasznosítás erősítésére ösztönözne, s forrásokat is teremt az ilyen célú fejlesztésekre. Ráadásul megtakarításokat eredményez, hiszen kevesebb pénzt kell majd új lerakók építésére és ezek későbbi rekultivációjára fordítani.