BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljesen váratlanul kihirdette a kormány, hogyan csinál szupervasutat a MÁV-ból: ekkora fejlesztés 30 éve nem volt – elárasztják az új vonatok Magyarországot

Több tucat új motorvonat és IC-kocsi beszerzését készítik elő, amely országos szinten milliók számára hozhat korszerűbb vonatközlekedést. A MÁV csoport vezérigazgatója szerint ilyen jelentős távolságijármű-beszerzésre 30 éve nem volt példa Magyarországon.

„Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, közel 90 darab új InterCity-kocsi!” – olvasható Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatójának Facebook-posztjában.

MÁV
Teljesen váratlanul kihirdette a kormány, hogyan csinál szupervasutat a MÁV-ból / Fotó: Hegyi Zsolt vezérigazgató, MÁV-csoport / Facebook

A poszt szerint erről szól az a most megjelent kormányhatározat, amivel nagyobb lépést lehet tenni a MÁV-flotta megújítása felé. 

A most elfogadott határozat előkészítése során az építési és közlekedési minisztérium, valamint a MÁV csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták. 

A határozat felhatalmazza a MÁV Személyszállítási Zrt.-t, hogy 

feltételes közbeszerzési eljárást indítson 50 darab, távolsági forgalomra alkalmas motorvonat beszerzésére, további 20 járműre szóló opcióval.

A  beszerzés finanszírozásában – az eljárás eredményétől függően – szerepet kaphat az EUROFIMA európai vasúti finanszírozási szervezet is.

Emellett a kormány jóváhagyta 22 darab villamos motorvonat beszerzését uniós forrásból, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz keretében. 

A távolsági közlekedésben használt járműállomány is bővülhet: 

  • a MÁV 78 új IC személykocsit szerezhet be piaci hitelből, legalább 10 százalékos saját forrás bevonásával, 
  • valamint további 10 IC kocsit vásárolhat a Magyar Vagon Kft.-től, a MÁV csoport saját forrásaiból.

A kormány egyúttal jelezte, hogy a járműbeszerzések és az új eszközök fenntartása többletköltségeket okozhat a vasúti személyszállítás költségtérítési rendszerében. 

A mostani döntéssel párhuzamosan visszavonták a járműpark korszerűsítéséről szóló, 2022-es kormányhatározatot, mivel a fejlesztések új struktúrában folytatódnak.

„Nagyon fontos, hogy a MÁV csoport elővárosi és távolsági flottájának a kormányhatározattal lehetővé váló megerősítésében már érvényesül az a stratégia is, hogy a magyar vasúti közlekedés oroszlánrészét a közeljövőben vontatott szerelvények helyett egyre inkább korszerű motorvonatokra építjük” – írja Hegyi Zsolt.

A MÁV csoport vezérigazgatója szerint ilyen jelentős távolságijármű-beszerzésre 30 éve nem volt példa Magyarországon. 

Hegyi Zsolt nemrég azonban azt is közölte, hogy felújítják a Déli pályaudvart

Közölte, hogy a Déli pályaudvar funkcionalitásában, esztétikájában egy 21. századi helyszínné válhat. A vasúttechnikai beruházásokat 2027-ben elkezdik, majd párhuzamosan – ha a terveknek megfelelően haladnak – az épületfelújítást is megkezdik. 

A Világgazdaság is megírta, hogy Lázár János nagy pályaudvarok felújításáról és hasznosításáról szóló elképzelését meghiúsították. Lázár János szerint a projekt megakadályozásában az Állami Számvevőszék is részt vett. Lapunknak a számvevőszék elárulta, hogy a program előkészítése súlyos hiányosságokat mutatott.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.