BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Mol nem tárgyal Frank Tamással

Miután a Mol Rt. bizalma megrendült Baumgartner Zsolt menedzserével, Frank Tamással szemben, a menedzser vasárnap felajánlotta lemondását.

Lapunk úgy tudja, a Mol nem kívánt a leendő magyar F1-es pilóta szponzori támogatásával kapcsolatban a továbbiakban Frank Tamással tárgyalni, mert az olajcég tájékoztatása szerint a menedzser nem informálta a Molt a versenyző jövőjével kapcsolatos fejleményekről. Lapinformációk szerint az energiacég és Baumgartner Zsolt menedzsere között jegyzett szándéknyilatkozatban eredetileg az szerepelt, hogy a társaság akár 380 millió forinttal is támogatná a pilótát, amennyiben a Jordanhez szerződik. A Minardival való megállapodás miatt azonban a Mol úgy érezte: a feltételek megváltoztak, amely miatt újra kell tárgyalni a szponzori szerződést. A Mol ezen felül sérelmezte azt is, hogy a Baumgartner Zsolt versenyjogaival rendelkező - új, részben állami tulajdonban lévő - gazdaság társaság szerepkörét sem ismertették vele eddig.

Frank Tamás az MTI-vel tegnap azt közölte: az ügy fontosságára való tekintettel nem szeretne akadálya lenni Baumgartner Zsolt Forma-1-es karrierjének, szükség esetén hajlandó lemondani menedzseri tisztségéről. A Mollal való mielőbbi megállapodásnak azért lenne kiemelt jelentősége, mert már e héten át kellene utalni a Minardinak a szerződésben szereplő összeget. (SK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.