BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Angliában tophirdető a kormány

Jelentősen megélénkült a Tony Blair vezette angol kormány hirdetési aktivitása. A kabinet kommunikációját koordináló COI Communications több mint 138 millió fontot (70 milliárd forintot) költött 2003-ban reklámokra, ez a második legmagasabb összeg, amely a szigetország hirdetési piacán forgott.

A COI által elköltött 138 millió fontos összeg 15 százalékkal haladja meg az előző évit. A Trade Marketing magazin csütörtökön közzétett elemzése utal arra is, hogy a COI 2001-ben igencsak a támadások kereszttüzébe került az akkori rekordértékű, 143,8 millió fontos reklámköltése miatt. A legtöbb pénzt, közel 187 millió fontot a Procter & Gamble fordította hirdetésekre. A COI után pedig a BT telekom társaság került dobogóra reklámköltésével. A top 100 vállalat kétharmada emelte egyébként reklámköltését tavaly, ezzel kisebb növekedést értek el, mint 2002-ben.

Az angol kormány, illetve a COI által hirdetésekre fordított összegnek csak töredékét költi a magyar kabinet. Az idei tervek szerint a Medgyessy-kormányzat 3 milliárd forint feletti összegből kommunikál a Miniszterelnöki Hivatalon és a minisztériumokon keresztül. Az EU-kampány finanszírozását tavaly egymilliárd forintból koordináló Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány megszüntetéséről szerdán döntött a kormány. A kabinet nem tartozik a legnagyobb reklámozók táborába Magyarországon, a hárommilliárd forintos kommunikációs összeg elmarad a csúcshirdetőkétől.

A tavalyi listavezető Unilever például 16,6 milliárdból reklámoz. Igaz, a Mediagnozis által közölt adatok listaárak, azaz lényegesen eltérnek a valós nettó költési értéktől. Az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Rt. a Mediagnozis hirdetői listáján a 22. helyet foglalja el, valamivel több mint 3,1 milliárd forintos költéssel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.