Növeli forgalmát az Exir
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A rendelésállomány bővülésével jelentős, legalább 250 milliós forgalombővülésre számít a svéd Exir Gruppen AB magyar leányvállalata. Amint azt Koós Tivadar, a mezőkövesdi Exir Hungary Rt. ügyvezető igazgatója elmondta, 1999 óta évente átlagosan 15 százalékkal nőtt a hidraulika-pneumatika gyártóknak beszállító cég árbevétele, az idei évre tervezett ugrás azonban a 2003-ban végrehajtott jelentős gépberuházások révén valósulhat meg. Tavaly ugyanis új termelőberendezésekre, illetve régiek cseréjére közel 300 millió forintot fordított a 108 fős cég, amely a beruházásokat követően nem tervez létszámbővítést.
Az Exir Rt. CNC esztergákkal és CNC-megmunkálóközpontokkal végez alumínium-, rozsdamentesacél-, öntvény- és rézforgácsolást, és termékpalettája a sebészeti tűtől a dugattyúrudakig és tengelyszerű alkatrészekig terjed.
A termelés 90 százalékát Skandináviába, illetve Németországba exportálják, többek között az ABB, az Electrolux, a Parker Hannifin, valamint a Bosch-Rexroth és a Siemens számára. Németországban és hazánkban önálló kereskedelmi és marketingtevékenységet folytat a társaság, Skandináviában azonban az anyacég végzi ezt a munkát.
Koós Tivadar ugyanakkor kiemelte, hogy noha Magyarországon már szállítanak a ZF Hun-gária és a tatabányai Grundfos-gyár számára, a hazai megrendelők számát bővíteni kívánják. Egyebek között annak révén is, hogy kapcsolatban állnak a Gripen Internationallel, amely termékvásárlásra és -beruházásra szerződött a vadászgépvásárlás ellentételezéseként.
A társaság 1999-ben szerezte meg az ISO 9002 tanúsítványt, tavaly ennek megújításakor az ISO 9001/2000 szerint, s most márciusban az ISO 14 001-es szabvány szerint auditálták.
Az egykori Kismotor- és
Gépgyár helyi gyáregységének 1995-ös privatizációja után a cég 1999-ben került az Exir Gruppen AB tulajdonába, majd 2002 nyarán vették birtokba az egy ingatlafejlesztő által épített - 3 ezer négyzetméteres üzemcsarnokból és 700 négyzetméternyi iroda-öltöző komplexumból álló - új, mai igényeknek megfelelő telephelyet. (DK)


