BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világszerte gondokat okoz a Parmalat-ügy

A tejipari csoport több milliárdos kárt okozó botránya az olasz állampapírokat és a könyvvizsgálókat sem kerüli el.

Február elején 150 millió eurós gyorskölcsönt adott egy 12 vállalatból álló bankkonzorcium a Parmalat Finanziaria SpA-nak Olaszországban. Ez a hitelkeret biztosítja, hogy a legnagyobb olasz élelmiszer-ipari vállalat fenntartsa mindennapi működését, és túlélje Európa egyik legsúlyosabb gazdasági visszaélését.

Egy éven belül a harmadik nagy olasz cég került csődhelyzetbe. 2003 decemberének végén a Cirio élelmiszer-ipari és a Giacomelli sportszergyártó vállalat után az ugyancsak az élelmiszeriparban érdekelt Parmalat került csődhelyzetbe. A problémákre december 9-én derült fény, amikor a cég nem tudott kifizetni egy 150 millió eurós kötvényt. Ekkor már a Standard & Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő a tejipari óriás kötvényeinek besorolását spekulációs (D) fokozatúra módosította.

A vállalat december 24-én kért csődvédelmet, amikor kiderült, hogy egyik leányvállalatának, a Kajmán-szigeteken bejegyzett Bonlat Financing Corporationnek a Bank of Americánál vezetett 4,9 milliárd dolláros bankszámlája nem létezik. Kiderült az is, hogy a cég adóssága a könyveiben szereplő érték nyolcszorosa, 14,3 milliárd euró. A PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló januárban közreadott jelentése ráadásul tovább rontotta a legnagyobb olasz élelmiszer-ipari vállalatról kialakult képet. Ebből ugyanis kiderült, hogy a cégnek gyakorlatilag nincs készpénze. Decemberben ezzel szemben a Parmalat még azzal cáfolta a csődveszélyt, hogy 3,5 milliárd eurót készpénzben, további 6 milliárdot pedig likvid értékpapírokban tart.

Január végén egy másik visszaélés is a felszínre került: a cég ugyanazokról a tejipari termékekről több számlát is kibocsátott különböző terjesztőknek és szupermarketeknek. Később ezt a "feltupírozott" követelésállományt használta arra, hogy körülbelül negyven banktól összesen 4 milliárd euró hitelt vegyen fel. (A kettős számlázás gyakorlata olasz szakemberek szerint gyakori a kisebb, tőzsdén nem jegyzett itáliai vállalatoknál.) Emellett a cég fiktív eszközöket szerepeltetett kimutatásaiban, és veszteségeit különféle off-shore cégein keresztül tüntette el. Ez pedig már felveti a hitelezők és az auditor Deloitte & Touche felelősségét. A Parmalat ügyleteivel kapcsolatos találgatásokat tovább táplálja, hogy az olasz vállalat New York-i jogi cége, a Zini & Associates még a manhattani kerületi ügyészség december végi vizsgálódása előtt eltüntette a Bonlat iratait.

Az immár 19 vezető letartóztatását hozó botrány személyes tragédiákat is okozott. Szívproblémákkal kórházba szállították a vállalat alapítóját, Callisto Tanzit, míg a cég pénzügyi osztályának egyik középvezetője, Alessandro Bassi egy parmai

autópályahídról leugorva lett öngyilkos. Őt, mint a korábbi pénzügyi igazgató, Fausto Tonna közvetlen munkatársát a múlt héten hallgatta ki a rendőrség, de nem volt a gyanúsítottak listáján.

A követelések megtérülésére kevés reményt lát a piac. Az utóbbi hetekben a Parmalat kötvényeivel a névértékük 10-20 százalékán kereskedtek, míg a részvények árfolyama 95 százalékot esett. Ráadásul sokak szerint az olasz gazdaság egyik zászlóshajójának csődje kihathat az olasz államkötvények helyzetére is. Bár az olasz pénzügyminisztérium igyekszik meggyőzni a befektetőket, hogy a két papír között nincs összefüggés, sajtóértesülések szerint a kormány számol azzal a lehetőséggel is, hogy a S&P az eddigi AA-nál rosszabb kategóriába sorolja majd be az olasz állampapírokat. Mindez azért is különös fontosságú, mert az eurózóna 12 országa közül Itáliának van a legnagyobb államadóssága, amely a GDP körülbelül 110 százalékára rúg. Márpedig a három olasz cég csődje 75 ezer olasz kötvényes pénzét emésztette fel; csak a Parmalat-ügy kétmillárd eurójukba került. Nem csoda, hogy - nem kis részben a hatóságok rosszallása miatt - két nagy olasz hitelintézet, a Capitalia és a Banca Intesa egyaránt vállalta, hogy kártalanítja azokat, akik tőlük vásárolták a csődöt jelentett cégek kötvényeit.

A Parmalat csődje természetesen kihatással van leányvállalataira is. Problémák merültek fel Magyarország mellett Mexikóban, Brazíliában, Franciaországban, Venezuelában és Chilében is. A cég alapvetően arra törekszik, hogy fenntartsa leányvállalatai működőképességét, ezért több országban, így hazánkban is csődvédelmet kért. Itthon azonban felszámolási eljárás indult, és a Tej Terméktanács is perelni készül az elmaradt befizetések miatt, így a tulajdonosok a magyar leány eladása mellett döntöttek, s hasonló sorsra juthat a többi működőképes érdekeltség is. Már konkrét vevők is szóba kerültek: egyes értesülések szerint a dán Arla Foods főként a Parmalat dél-amerikai érdekeltségei iránt érdeklődik, míg itthon a tejtermelők készülnek a kapacitások átvételére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.