Alapvető európai uniós elvárások
Erőteljes hangsúlyt kell helyezni a fejlesztésekhez kapcsolható munkahelyteremtésekre, hiszen az Európai Unió támogatásai egyik fő céljaként a munkanélküliség csökkentését tűzte ki.
A társulások, úgynevezett konzorciumok létrehozás sok esetben előny, de például a Brüsszel felé történő közvetlen pályázatok leadásának számos esetben alapvető feltétele is.
Nem szabad megfeledkeznünk a projekt szakmai irányítói hátteréről, és arról sem, hogy a legkisebb munkafázison keresztül a projekt komplett menedzsmentet érintő döntéseiért ki lesz a felelős. Lehet nagyon jó projektünk, ha nincs mögötte megfelelő szakmai és tapasztalati háttér.
Már előre érdemes látnunk, hogy kik lesznek a partnereink, alvállalkozóink, hiszen az őáltaluk elvégzett munkálatokat is ellenőrizni fogják a támogató hatóságok, így nem mindegy, hogy velük milyen együttműködés létezik.
Már előre tisztában kell lennünk a projektünk pénzügyi hátterével és azzal is, hogy nemcsak a megvalósítást vállaljuk, hanem az életképességet, fenntarthatóságot. A pályázatok általában 2 éven belüli megvalósulást kérnek és 5 évig tartó fenntarthatóságot.
Alapvető tény és elvárás, hogy megkezdett beruházásra nem igényelhetünk vissza nem térítendő támogatást! A beruházás csak és kizárólag akkor kezdhető el, ha a pályázati igényünket leadtuk, és ezt igazolni tudjuk.
Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy milyen költségtételeket tüntetünk fel a pályázatban, hiszen majd az elszámolásunk kapcsán csak és kizárólag olyan költségeket számolhatunk el, amelyek a pályázati útmutatóban is fel lettek tüntetve. Az elszámolások kapcsán elvárás, hogy a számlák, bizonylatok meglegyenek, és az ezeket igazoló tranzakciókat és kifizetéseket is igazolni tudjuk.
Nagyon fontos, hogy a projektünk hátterébe milyen pénzügyi szakembereket állítunk. Ezekre hosszú távon szükség lesz, mivel az ellenőrzések, a monitoring kapcsán egymásra épülő eredményeket kell felmutatnunk.


