BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előtérben a mobil képrögzítés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság



A Sony Ericsson tavaly a kelet-közép-európai térségben 2 millió készüléket adott el, ennek hozzávetőlegesen egyhatodát a magyarországi mobilpiacon - válaszolta lapunk kérdésére Wágner Tibor, a japán-svéd mobiltelefon-gyártó térségért felelős ügyvezető igazgatója. Hozzátette, évi 1,6-2,0 millió darabra tehető a teljes magyar mobilkészülék-piaca, amelynek bővülésével az idén nem számol a cég.

Ezzel szemben a világpiacon ebben az évben várhatóan 10 százalékkal nőhet az eladott készülékek száma, ami tavaly 470 millió darab volt. Ebből a Sony Ericsson 22,2 millióval részesedett.

Az egyes telefontípusok közül egyre erőteljesebben törnek előre a kamerával felszereltek, a múlt évben már több kelt el belőlük, mint a digitális fényképezőgépekből - emelte ki Wágner Tibor. A terjedés érezhető a képüzenetküldések (MMS) szaporodásában is. Elemzők szerint tavaly 3,8 milliárd MMS-t küldtek el világszerte, ez a szám az idén várhatóan meghaladja majd a 8 milliárdot. A Sony Ericsson is ma már a kamerás készülékekre helyezi a fejlesztői hangsúlyt: tegnap mutatta be világszerte az első nagy felbontású (megapixel feletti) kameratelefonját.

A japán-svéd mobiltelefongyártó londoni nemzetközi sajtótájékoztatóján Kacumi Ihara elnök bejelentette, hogy terveik szerint az év végéig további, még nagyobb képfelbontású készülékekkel is megjelennek a piacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.