Fejlesztene a Suez-"leány"
Több magyarországi településen is jelentős fejlesztéseket fontolgat még az idei évben a Suez Environnement Hungária Kft. - értesült lapunk. A cég ügyvezető igazgatója, Csorba Zoltán sem a projektek lehetséges helyszínéről, sem a befektetések értékéről nem közölt részleteket. A francia anyacég a csatlakozó országokat továbbra is vonzó befektetési célpontnak tekinti.
Mint ismeretes: a francia Suez közüzemi szolgáltató tavaly kétmilliárd eurós adózás utáni veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, amelyet a cég vezetése az átszervezési költségekkel, valamint a vagyonrészek piaci értékcsökkenésével magyarázott. A következő két évben ugyanakkor a bevétel és pénzforgalmi többlet 4-7 százalékos növekedését várják. Csorba Zoltán megjegyezte: a francia cég üzemi eredménye az elmúlt években is végig pozitív volt. A Pécsi Vízmű Rt.-ben a Suez-csoportnak 48,05 százaléka van, a Kaposvári Vízművek Kft.-vel még 1994-ben kötöttek 15 éves időtartamra koncesziós szerződést a közművek üzemeltetésére, míg a Fővárosi Vízművek Rt. 25 százaléka, plusz egy részvény van a Suez Environnement, valamint az RWE Aqua GmbH tulajdonában, melyekkel a fővárosi cég 25 évre kötött üzemeltetési szerződést. A tervezett fejlesztéseknél továbbra is önkormányzati tulajdonban maradna a település közművagyona és infrastruktúrája, míg a hosszú távú üzemeltetésre egy társaságot hoznának létre, melyben a Suez-csoportnak, mint szakmai befektetőnek lenne meghatározó tulajdoni része.


