BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatja a hálózatbővítést a TTL

Két újabb áruház nyitására készül a jelenleg öt budapesti és öt vidéki üzlettel rendelkező TTL Kft. Halász János, a tapétát, szőnyeg-, PVC- és laminált padlót, valamint függönyt kínáló lánc ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy a tavaly október végén Nyíregyházán nyílt 1400 négyzetméteres egységet nyáron a szombathelyi, majd a pécsi követi. Az is eldőlt, hogy a következő fővárosi helyszín a Budafoki úton lesz, ahol a ma már standardnak számító 1400 négyzetméteres áruház mellett központi raktárat és irodát is építenek. A TTL Kft. többnyire az ingatlanfejlesztőktől béreli az áruházakat, s csupán a fővárosban a Soroksári úton, Debrecenben és Miskolcon épített saját telken áruházakat a cég. Terveiket illetően az ügyvezető igazgató elmondta, hogy tárgyalások folynak Zalaegerszegen és Kecskeméten is.

A 150 fős kereskedelmi társaság az elmúlt évben 25 százalékkal növelte árbevételét, és tavaly is hozta a 3 százalékos forgalomarányos nyereséget. Emellett a vásárlói szám növekedése mellett emelkedett az egy vásárlásra eső érték is. Az árukészlet jó része külföldről - Németországból, Belgiumból és a Távol-Keletről - származik. A magyar beszállítók fa alkatrészekkel, tartozékokkal, tapétával és PVC-termékekkel látják el a céget. (DK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.