BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Golfmeccs az Astrával



Komoly Opel-Volkswagen, pontosabban Astra-Golf párharc várható az európai autópiacon, miután a Genfi Autószalonon az Opel is bemutatta új alsó középkategóriás autóját, a harmadik generációs Astrát. Az elmúlt évi forgalomcsökkenés után akár négyszázalékos fellendülést sem tartanak kizártnak az európai autógyártók a gazdaság növekedésének és az új modelleknek köszönhetően. Ez annál is inkább örvendetes lenne, hiszen a nyugat-európai személyautó-piac a tavalyelőtti 2,9 százalékos szűkülést kövezően az elmúlt évben 1,3 százalékkal kevesebb kocsit vett fel. A Peugeot-Citroën elnöke, Claude Satinet szerint a fellendülés az év második felében, de akár már annál korábban is megkezdődhet Nyugat-Európában. Ezt az optimizmust jelzi egyebek között az is, hogy egy rétegmodell, a Smart autók gyártását az idén közel 50 százalékkal akarja bővíteni a DaimlerChrysler.

A Ford Motor vezérigazgatója, Nick Scheele szerint az autógyáraknak kell felkészülniük, hogy a vásárlók mindig jobb felszereltséget és minőséget várnak ugyanolyan vagy alacsonyabb árért. Ez az oka annak, hogy az autógyárak az elmúlt években kisebb bevételre tettek szert. A Bloomberg híre szerint a Volkswagen azzal kívánja az ötödik generációs Golf kelendőségét élénkíteni, hogy Németországban nem számít felárat a légkondicionálóért. Ez a módszer nem egy magyarországi importőrnél - köztük a Porsche Hungáriánál - már bevált..

Lapunk értesülései szerint a VW AG az Opel jól bevált receptjét követi a következő három évben: a versenytárs ugyanis sokáig párhuzamosan értékesítette az első és a második generációs Astrát, s erre az analógiára még három évig gyártják a mai Octaviát, amely az új Golf alaplemezére épült, frissen debütált modellel szemben Octavia Tradition néven kerül forgalomba. Azt is hallottuk a genfi szalonon, hogy a Skoda egy a Fabiánál kisebb modell fejlesztésén dolgozik, hogy betöltse azt a piaci rést, amely a különféle kategóriák méretnövekedése miatt legalul keletkezett. Ugyanide pozicionálja a Fiat is azt a kocsiját, amelyet az egykori Fiat 500 követőjének szánnak.

Miközben a wolfsburgi székhelyű VW konszern hatalmas erőket fordít a paletta bővítésére, az örök versenytárs, az Opel bemutatta a harmadik generációs Astrát, ami szakértők szerint a legjobb autó, amelyet az Opel valaha is épített.

Az Opel szemléletét tükrözi Chris Lacey, a GM Europe kelet- és közép-európai regionális igazgatójának véleménye, miszerint a cég, amely nem szenvedéllyel alkot autót, áruljon kekszet. A tervezők tehát nagy figyelmet fordítottak a stílusra, a színharmóniára is. Az ötajtós kocsi - amelynek rövidesen jön a kombi változata is - április végén lép a magyar piacra, ám áráról még nem döntött a GM Europe.

Az európai gyárak ugyanakkor nagy harcot vívnak az előretörő japánokkal, amelyek egyre nagyobb piaci részesedésre tesznek szert. Különösen a korszerű dízelmotorok kínálata erősítése révén, amint a két vezető márka, a Toyota és a Honda teszi, noha az elmúlt évtizedben ez nem volt jellemző a távol keleti autókra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.