BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Helycsere a Dell Computernél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Lemondott vezérigazgatói posztjáról Michael Dell, a világ legnagyobb személyiszámítógép-gyártója, a Dell Computer alapítója - adta hírül a Financial Times. A vállalatot 20 évvel ezelőtt megalapító és napjainkra a világ informatikai cégeinek élvonalába emelő Michael Dell helyét 2004. július 16-tól a korábbi ügyvezető igazgató, Kevin Rollins veszi majd át. A cégalapító azonban a jövőben is megtartja elnöki pozícióját, illetve a továbbiakban is szerepet vállal a vállalat irányításában.

A bejelentéssel kapcsolatban a PC-gyártónál kiemelték, hogy a pozíciók újraosztása a két vezető jövőbeni szerepköreinek megfelelően ment végbe. Michael Dell ezentúl a piaci trendekre, és az ügyfelekkel történő kapcsolattartásra koncentrál majd, míg Kevin Rollins a vállalati stratégiáért és az operatív tevékenységért lesz felelős. Kevin Rollins nevéhez kapcsolódik a kiskereskedelmi forgalmazásról a közvetlen értékesítési modellre való áttérés sikeres megvalósítása. Arra vonatkozóan, nincsenek információk, hogy az alapító miért pont most döntött a vezérigazgatói szék átengedéséről. A Dellnél cáfolták azt a felvetést, hogy az időzítés hátterében az állna, Kevin Rollins állásajánlatot kapott egy másik társaságtól.

Michael Dell lépése nem egyedülálló a közelmúltban, és egyre inkább megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy az informatikai ipar jelentős cégeinek alapítói az irányítás egy részét átengedik a következő nemzedéknek. 2000-ben Bill Gates, a Microsoft alapítója, az év elején pedig a szoftvergyártó Oracle vezetője, Larry Ellison hozott hasonló döntést. Szakértők szerint hasonló lépések más vállalatoknál is sorra kerülhetnek a közeljövőben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.