BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem sokáig várt Tisza Párt, máris bejelentette az alkotmánybíró jelöltjét: ő veszi át Hende Csaba megüresedett helyét a taláros testületben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bejelentette a Tisza Párt, hogy kit jelöl alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére.

Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője a frakció döntése alapján ma 13 órakor megküldte a bizottságnak a TISZA jelöltjét: dr. Sonnevend Pált – ezt közölte a párt szombat délután.

2026.07.14 parlament
Nem sokáig várt Tisza Párt, máris bejelentette az alkotmánybíró jelöltjét: ő lesz Hende Csaba helyett a taláros testületben Fotó: Havran Zoltán / VIlággazdaság

Nem sokáig várt Tisza Párt, máris bejelentette az alkotmánybíró jelöltjét: ő lesz Hende Csaba helyett a taláros testületben

A jelölésre azért volt szükség Hende Csaba alkotmánybírói megbízatásának megszűnését követően az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága felkérte a frakciókat, így a TISZA-frakciót is, hogy jelöljenek új alkotmánybírót.

Dr. Sonnevend Pál az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja, nemzetközileg elismert alkotmány- és nemzetközi jogász. Pályafutása során dolgozott az Alkotmánybíróságon Sólyom László mellett, alkotmányjogi tanácsadóként szolgálta Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnököket, majd az ELTE vezető oktatójaként és dékánjaként generációk jogászainak képzésében vállalt meghatározó szerepet.

Tudományos munkássága az emberi jogok, a nemzetközi jog és a jogállamiság kérdéseire összpontosul. Magyarországot képviselte a hágai Nemzetközi Bíróság előtt, számos ügyben járt el az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága előtt, munkáját pedig hazai és nemzetközi szakmai elismerések fémjelzik.

A Fidesz az egész eljárásban nem vesz részt

A Fidesz korábban bejelentette, hogy nem jelöl alkotmánybírót, mivel a 17. alkotmánymódosítást törvénytelennek tekinti. Egy hete, szombaton írta alá a sokat vitatotott módosítást Sulyok Tamás államfő, vasárnap már nem tölti be az elnöki pozíciót. De nem csak Sulyok Tamás, hanem több közjogi méltóság megbízatása is megszűnt, köztük Polt Péteré is, aki tavaly óta az Alkotmánybíróság tagja volt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.