BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Henkel: újabb beruházások

Javuló eredmények, növekvő létszám, erősödő külpiaci szereplés jellemzi a Henkel Magyarország Kft. elmúlt évi teljesítményét. A németországi társaság leányvállalata az idén mintegy kétmilliárd forintot szán arra, hogy erősítse a csoporton belüli erős pozícióit.

Az idén további, legalább kétmilliárd forintos beruházást tervez a Henkel Magyarország Kft. a tavalyi 2,8 milliárd forint után. A tavalyi beruházásokból közel kétmilliárd forintot fordított a legnagyobb itteni egysége, a körösladányi gyár fejlesztésére. A Henkel Európában egyedül ott gyártja legújabb fertőtlenítőszerét, de Körösladány a vállalat folyékonymosószer- és tisztítószergyártásának regionális központja is. A négy és fél ezer fős településen működő gyárból 27 európai országba, valamint Japánba és az Egyesült Államokba is szállítanak. A Henkel Magyarországon Szolnokon mosóport, Vácott ragasztóanyagokat, Barcson pedig építési kemikáliákat gyárt. A befektetések új munkahelyeket is teremtettek, 2003-ban az rt. átlag 1100 fős volt, főként a termelésben dolgozók száma nőtt.

A négy egység 2003-ban együtt 56,8 milliárd forintos értékesítési árbevételt ért el, ami az előző évinél 13,5 százalékkal nagyobb - emelte ki a tegnapi tájékoztatón Deák Ferenc vezérigazgató. A kft. folyamatosan növekvő exportja 30 százalékkal bővült, s tavaly már a bevétel 44,4 százalékát tette ki. A csoporton belüli verseny kapcsán kérdésünkre Deák Ferenc elmondta: elenyésző a hazai piacon az importból származó Henkel-termékek aránya, a társaság négy hazai üzeme ugyanis kielégíti az itteni igényeket. A Henkel külföldi egységeiből származó cikkek legfeljebb kínálatbővítésként kaphatók, illetve azért, mert két termékcsoportot - a kozmetikait és a felületkezelőt - Magyarországon nem állítanak elő. Bár semmi sem kizárt, arról egyelőre nincs szó, hogy a két hiányzó termékcsoport gyártását idetelepítenék, hiszen ezeknek megvannak a térségben a hagyományos gyártóhelyeik. A belső verseny az orosz piacon sem aggasztja a Henkel Magyarországot. Igaz, hogy már ott is számos Henkel-üzem működik, de ezek messze nem képesek kiszolgálni a helyi keresletet.

A kft. a bécsi központú Henkel Central Eastern Europe regionális vállalaton belül a folyékony tisztítószerek kompetencia-központja, azaz innen látja el a vállalat a környező országokat, és bizonyos termékek esetében Nyugat-Európát is. A régió legsikeresebb vállalata. A Henkel CEE 2003-ban felülmúlta a tavalyi, már akkor is igen kedvezőnek számító üzleti eredményeit, és térségünkben minden üzletágban tovább bővítette jelentős piaci pozícióját. Éves bevétele 25 százalékkal, 1,08 milliárd euróra nőtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.