BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó év után a kereskedelmi tévék



Mindkét magyar kereskedelmi televízió anyacége nyereséges évet zárt tavaly. A német RTL csoport a 2002-es 56 millió eurós veszteséggel szemben, tavaly 14 millió eurós adózás utáni eredményt ért el - jelentették be tegnap a társaságnál.

A Bertelsmann médiabirodalom tulajdonában lévő RTL csoport eredményének több mint felét Németországban könyvelhette el. A televíziós konszern a számára fontos 14 és 49 éves korcsoportban 18,2 százalékos piaci részesedésével 1997 óta az eddigi legjobb eredményét érte el tavaly. A reklámpiaci kilátásokkal kapcsolatban már kevésbé optimisták Európa legnagyobb televíziós társaságánál. A konszern vezetője elmondta: vannak piacok, ahol a reklámpiac növekedésének komoly jelei mutatkoznak, a fogyasztói bizalmi mutatók és a kiskereskedelmi eladási adatok viszont továbbra is aggodalomra adnak okot.

Tavaly a Tv 2 tulajdonosa, az SBS Broadcasting SA is jó évet zárt. A társaság nettó eredménye 30,3 millió euróra emelkedett a korábbi 35 millió eurós veszteségről, miközben 581 milliós árbevételt ért el.

A luxemburgi székhelyű televíziós és rádiós médiacég jelentése szerint a második legnagyobb árbevételű televíziós részlege, a magyarországi Tv 2 volt. A csatorna 23,6 milliárd forintos nettó hirdetési bevételt könyvelt el tavaly.

Ez a bevételi adat azonban, ellentétben az RTL Klubéval, tartalmazza az ügynökségi jutalékokat, valamint a szponzorációs és egyéb bevételi forrásokat is. Az RTL Klub is minden korábbinál magasabb, 26,64 milliárd forintos nettó árbevételt ért 2003-ban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.