Káros zsúfoltság
Noha London központjában egy évvel ezelőtt úgynevezett zsúfoltsági illetéket (congestion charge) vezettek be, a brit fővárosban működő vállalatok továbbra is jelentős problémának tartják a hatalmas autóforgalmat. A Brit Kereskedelmi Kamarák Szövetségének (BCC) legutóbbi felmérése szerint a megkérdezett londoni cégek 92 százaléka vélekedik így. David Frost, a BCC vezérigazgatója szerint a londoni közutakon az illeték bevezetése alig volt hatással a főváros zsúfoltságának enyhítésére, és kedvezőtlenül hat a cégek működésére.
A BCC felmérése szerint a vállalatoknak egyre nagyobb költséget jelent a londoni közlekedési infrastruktúra elégtelensége. A közlekedési problémák az elmúlt 12 hónapban a megkérdezett londoni cégek 43 százalékának okoztak költségnövekedést, s mindössze 3 százalékuk jelezte, hogy e gondok miatt kevesebb volt a kiadásuk. A Londoni Kereskedelmi Kamara felméréséből pedig az tűnik ki, a főváros központi övezetében a kiskereskedők egynegyede fontolgatja azt, hogy a zsútoltsági illeték miatt máshova költözik. (VG)


