BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kártérítés felszámoláskor

Az államnak a gazdálkodó szervezetet terhelő kártérítési felelőssége a felszámolási eljárásban érvényesíthető. Az igényt a felszámolási eljárásban be kell jelenteni, és a felszámoló képviseli annak a hitelezőnek az érdekeit, akinek követeléséért az állam felelősséggel tartozik - fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) a következő jogvitában.

A per érintettje üzemi balesetével összefüggő vagyoni és nem vagyoni kárának megtérítését kérte. Ezt az első- és a másodfokú bíróság elutasította. A felülvizsgálatkor az LB hatályon kívül helyezte az ítéletet, új eljárást és új határozathozatalt rendelt el. Ám a per közben a munkáltató ellen felszámolás indult. A felperes így utóbb a magyar államtól mint jogutódtól követelte a jóvátételt. Az LB a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésekor nem kifogásolta, hogy az állam legyen az alperes.

Az új perben az elsőfokú bíróság is elutasító álláspontra helyezkedett, mondván: a balesetet a felperes szabálytalan munkavégzése okozta, a munkahelyi körülmények nem játszottak szerepet. Másodfokon megerősítették a munkaügyi bíróság döntését. Ám a vállalat felszámolására, s a "jogutód alperesre" figyelemmel, kiegészítették a tényállást. Úgy ítélték: a dolgozónak az állammal szembeni követelését a felszámolásban kellett volna érvényesítenie. Mivel a megszűnt céget terhelő kártérítési igény nem bizonyított, az államot nem terheli helytállási kötelezettség, perben állása minden alapot nélkülöz.

A munkavállaló ismét felülvizsgálatot kért az LB-től, egyebek közt hivatkozott arra, hogy az LB korábban nem kifogásolta az állam perben állását. Kérelmét azonban az LB nem találta alaposnak. Megállapította: a perben a dolgozó bejelentette, hogy munkáltatója felszámolás alatt áll. Ezt követően az alperes céget a felszámoló képviselte. A felszámoló előtt tehát ismert volt a munkavállaló követelése, ám a dolgozónak a felszámolási eljárásban is be kellett volna jelentenie igényét, de ezt nem tette meg. A csődtörvény szerint az államnak a gazdálkodó szervezetet terhelő kártérítési felelőssége a felszámolás során érvényesíthető. Ilyen igény bejelentésekor a felszámoló jár el az állami felelősség érvényesítéséért. Az adott esetben azonban erre nem kerülhetett sor, hiszen - igénybejelentés hiányában - a felperes nem vált hitelezővé. (MKK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.