BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kelet-európai csődmérleg

A nyugat-európai helyzethez képest a kelet-európai országokban a csődeljárások száma igazán kedvező képet mutat - derül ki az osztrák Kreditschutzverband aus 1870 (KSV) felméréséből. Míg ugyanis Nyugaton a fizetésképtelenségi arány (a csődök száma az aktív vállalatok számához viszonyítva) átlagosan 0,7 százalék, addig Európa keleti felén mindössze 0,3. Ugyanakkor Johannes Nejedlik, a KSV vezetője a Der Standardnak adott nyilatkozatában arra figyelmeztetett mindenkit: óvatosan bánjon ezekkel a számokkal, a kelet-európai országok esetében ugyanis "megszépített" adatokkal van dolgunk. A vizsgált hét országban (lásd a táblázatban) ugyanis legalább 25 ezer cég vár arra, hogy meginduljon ellene a csődeljárás. Ez többek között a bíróságok túlzott leterheltségének és szűkös kapacitásainak köszönhető. Nem is beszélve az olyan csődökről, amelyek gyakorlatilag eljárás nélkül mennek végbe.

Tovább árnyalja az - egyébként kedvezőnek tűnő - képet, hogy a KSV tapasztalatai szerint ráadásul Kelet-Európában a fizetésképességre vonatkozó adatok nem szerezhetők meg olyan "tiszta formában", mint a nyugati cégek esetében. Ezért elsősorban a nem mindig tisztázott csődjogi szabályozás tehető felelőssé.

A KSV vezetője szerint, ha valaki valóshoz közeli képet szeretne kapni, akkor a hivatalos csődkérelmek számát Magyarországon hárommal, Lengyelországban öttel, Bulgáriában pedig tízzel kell megszoroznia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.