BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kérdések - válaszok

Milyen pályázatok kiírása várható a közeljövőben?

Újabb regionális fejlesztési pályázatok jelennek meg 2004. március 27-én - hangsúlyozza Semperger Kinga, az Árindex szakmai igazgatója. A 37,5 milliárd forintnyi támogatási keret a régiók, kistérségek felzárkóztatását szeretné elősegíteni. A pályázatok közötti támogatási célok között a következők emelhetők ki markánsan: régióspecifikus szakmai képzés, városi rehabilitációs programok támogatása, a hátrányos helyzetű térségek tömegközlekedésének fejlesztési támogatása. A városi rehabilitációs kezdeményezések esetében a barnamezős beruházásokhoz is lehet támogatást igényelni. A feltételek között szerepel az is, hogy a fejlesztéseknek minimum ötezer lakost kell érinteniük, hiszen így lesz mérhető a hatás. A barnamezős rehabilitáció segítségével strukturális fejlesztések valósíthatók meg, amelyek a városkép átalakulását is kedvezően alakítják.

A régiók humán erőforrás fejlesztései kapcsán eddig egy komponens jelent meg: a helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatása. A felsőoktatási intézmények, a helyi és regionális gazdasági együttműködések elősegítést, valamint a helyi stratégiák elkészítésére szintén március végétől pályázhatunk. A támogatásoknál a fejletlen, úgynevezett hátrányos helyzetű régiók mindenképpen előnyt élveznek majd, hiszen a területi felzárkóztatás fő cél az EU-n belül.

A tervek szerint a források 75 százalékát a négy legfejletlenebb régióban szeretnék kiosztani, ezek alapján pedig az észak-alföldi, dél-alföldi, dél-dunántúli és észak-magyarországi térségekben. A programkeret fő célja a helyi kezdeményezések támogatása komplex kistérségi és régiós előrelépés érdekében.

A terv keretében február 17-én már öt, a régiók felzárkóztatását szolgáló pályázatot írtak ki, melyek a regionális operatív program részeként, a turizmus fejlesztéseit, a turisztikai fogadóképesség javítását, a hátrányos helyzetű régiók elérhetőségeinek javítását szolgálják. Emellett az óvodai és az alapfokú nevelési intézmények infrastruktúrájának fejlesztését és a helyi, foglalkoztatási alapú kezdeményezéseket is támogatják. Az öt megjelent pályázat támogatási keretösszege 68,5 milliárd forint. Mivel a támogatási kezdeményezések ezzel nem érnek véget, elmondhatjuk, hogy a későbbiekben még további 15 milliárd forintnyi keret áll majd rendelkezésre a helyi foglalkoztatásokat segítő szolgáltatásokra, a helyi közigazgatás és a civil szervezetek közötti együttműködésekre és a technikai segítségnyújtásra is. A pályázatok benyújtásának határideje folyamatos, 2006 végéig, illetve a keretösszegek felhasználásáig. A februárban megjelent öt pályázati támogatás közül egy esetben, a turisztikai fogadóképesség javításánál jár le a határidő 2004. június 15-én. Ez az egyik olyan pályázat, amelyre nemcsak központi költségvetési szervek, önkormányzatok vagy nonprofit szervezetek jelentkezhetnek, hanem kis- és középvállalkozások is. Az első 4 hónap után értékelik és bírálják majd a pályázatokat.

Miért kell kihasználnunk a rendelkezésre álló forrásokat?

2004 és 2006 között közel 2,8 milliárd eurós támogatási keret áll rendelkezésre Magyarország számára. Fontos tehát azt érzékeltetnünk és vizsgálnunk, hogy a források lekötésének nagysága, aktivitása, hatékonysága és mérhetősége maximálisan befolyásolja majd a 2007-től igénybe vehető lehetőségeket. Amennyiben a tervezett támogatási keretek felhasználása megtörténik, úgy 2007-ben 3,15 milliárd euró, 2013-ban már 3,89 milliárd euróra nőhetnek. A növekedés 2007-től négyszeres nagyságú támogatási keretet eredményezhet hazánk számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.