Kivonul a Fischer
Május elsejével - a cseh anyavállalat döntése szerint - kivonul a magyar piacról a Fischer utazási vállalkozás, ami azt jelenti, hogy vagy értékesítik, vagy felszámolják az 1996-ban alapított Fischer Hungária Kft.-t. A következő hónapokban már csak "takaréklángon" működik az utazási iroda - tájékoztatott Szirányi András ügyvezető -, ami azt jelenti, hogy a befizetett utakat teljesítik, de új foglalásokat már nem fogadnak el. Az idei évre már utazási katalógust sem készít a cég. Az eddigi viszonteladói szerződések 2004. május 1-jével érvényüket veszítik.
A háttérben az áll, hogy a cseh Fischer céget tavaly augusztusi kritikus anyagi helyzetéből az Atlantik FT befektetési tanácsadó cég mentette meg, hiszen tulajdonába került a Fischer részvényeinek 75 százaléka. A korábbi tulajdonos Václav Fischer a részvények 25 százalékát birtokolja. A többségi tulajdonos a cseh piacra kíván koncentrálni, és ezért döntött a jelentős átszervezések mellett. A változó üzletpolitikát jelezte már az elmúlt hónapokban, hogy Lengyelországban a korábbi négy Fischer-irodából kettőt már bezártak. (LI)


