Kvótát csökkentett az OPEC
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) tegnapi bécsi ülésén a termelési kvóták 4,1 százalékos csökkentéséről döntött, mai hatállyal. A lépés nyomán várhatóan még magasabbra szöknek az egyébként is csúcson lévő amerikai üzemanyagárak, s elemzők attól tartanak, hogy a magas olajár a világgazdasági fejlődés gátjává válhat.
Az idén már 12 százalékkal nőttek a New York-i olajárak az erős kínai és amerikai kereslet nyomán, az afeletti aggodalom miatt, hogy a világ olajtermelésének harmadát adó kartell tovább szűkíti kínálatát. Az OPEC fellépése inkább provokatív, mintsem olyan, amely a valós helyzetre reagál - jelentette ki John Waterlow, a Wood Mackenzie Consultants Ltd. skóciai olajpiaci elemzője. Mint rámutatott, a mostani lépést a magas üzemanyagárak mellett aligha fogják sokan üdvözölni.
Mint beszámoltunk, az OPEC már február végén közölte, hogy tagjai összkvótáját (Irak ebbe továbbra sem számít bele) napi egymillió hordóval, 23,5 millió hordóra csökkenti. Tegnap erre emlékeztette Bijan Namdar Zanganeh iráni olajminiszter a kartell minisztereit is. Viszont az is ismert, hogy maga az OPEC a 22-28 dolláros hordónkénti olajárakat tartja kívánatosnak, ám a jegyzések már tavaly december 1-je óta ennél jóval magasabbak.
Néhány olajminiszter, így Szaúd-Arábiáé és Algériáé a tegnapi értekezleten kifejtette: aggódik, hogy a következő három hónapban esni fognak az olajárak, hiszen a kereslet csökken majd az északi féltekén melegedő időjárás miatt. "Szerintem elég olaj van a piacon - mondta Ahmad Fahd al-Ahmad al-Sabah sejk, Kuvait olajminisztere. - Így nem kizárt a második negyedévben egy újabb kvótacsökkentés sem, hiszen a kínálat napi 3,5 millió hordóval nagyobb a keresletnél."


