BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leállt a leépítés a Hajdú-Bétnél

Felfüggesztették a dolgozók elbocsátását a Hajdú-Bét Rt.-nél, ugyanis a termelés, ha csökkentett létszámmal is, de jelenleg is folyik - közölte Székely Judit, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkárára. Március 26-án, a korábbi hírekkel ellentétben, 1600 helyett csak 674-en kapták meg a felmondólevelet, a többiek továbbra is a társaságnál dolgoznak. Mint arról korábban beszámoltunk, a Hajdú-Bét felszámolását a termelők kezdeményezték, miután az egész ágazatot érintő válság nyomán a cég hónapok óta nem tudott fizetni nekik. A vállalat egyes becslések szerint nyolcmilliárd forint tartozást halmozott fel a bankokkal és beszállítókkal szemben.

A társaság adósságainak törlesztésére igyekszik megmaradt vagyontárgyait hasznosítani, ezért bérbe adta a debreceni üzemet és a mezőkovácsházi májfeldolgozót. A debrecenit a Bábolna Rt. működteti 2005. január 1-jéig. Korábban a Bábolna Rt.-nél lapunknak úgy nyilatkoztak, ha a gyáregységet a felszámoló társaság meghirdeti, akkor ajánlatot fognak tenni. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.