BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarországra jönne a Hankook?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nemcsak Cseh-, hanem Magyar- és Lengyelország is szerepel a koreai Hankook Tire Manufacturing Co. listáján - adta hírül a CTK cseh távirati iroda. Amint tegnapelőtt írtuk, a világ kilencedik legnagyobb gumiabroncsgyártó vállalata helyet keres 500 millió dolláros beruházása számára, s mindez szoros összefüggésben van azzal, hogy a Hyundai a szlovákiai Zsolnán (Zilina) építi fel 700 millió euróba kerülő új gyárát.

A Magyar Befektetési és

Kereskedelemfejlesztési Kht. ugyanakkor nem tud a Hankook magyarországi terveiről, viszont "már tettek lépéseket" ez ügyben. Azt azonban nem árulta el az illetékes, hogy mikor és milyen formában keresték meg a koreai gumigyárat.

A szlovák közlekedési miniszter, Pavol Prokopovic ugyanakkor bejelentette, hogy a Lédecet (Ladca) Zsolnával összekötő mintegy 40 kilométernyi autópályát 542 millió euróért (22 milliárd koronáért) építi ki a szlovák kormány a Hyundai konszernnel közösen. Az építkezésre három évet szánnak, míg a Hyundai döntése előtt még 2009 volt az új autópálya-szakasz létesítésének határideje.

A minisztérium az idén 1,2 milliárd, jövőre pedig 1,6 mil-

liárd koronát fordít autópálya-építési célra. Az autópálya 10 kilométeres részszakaszát EU-pénzekből kívánják finanszírozni. A dél-koreai konszernnel a tervek szerint április 6-án írják alá a megállapítást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.