z Vezérigazgatóvá választását követően éppen a Világgazdaságnak fogalmazott úgy: pszichikailag némiképp terhes, hogy egy olyan céget vett át, amely az előző évben tetemes veszteséget szenvedett el. A Rábáé tavaly a korábbinál is nagyobb volt. Hogyan értékeli, s éli meg a mostani helyzetet?
A Rába vezetését tavaly rendkívül nehéz körülmények között vettem át. A társaság 2003-as eredményességét kedvezőtlenül befolyásolta, hogy az előző évhez képest tovább romlott az üzleti környezet, a cég számára fontos piacok recesszióban, zsugorodóban voltak. Mindezt tetézte a dollár árfolyamának mélyrepülése. Ebben a nehéz helyzetben a Rába menedzsmentje 2003-ban végrehajtotta a társaság igazgatósága által jóváhagyott átalakítási programot. Így ma egy átlátható szerkezetű, "méretre szabott" cég néz szembe a 2004-es a kihívásokkal.
z A cég méretre szabása már a korábbi vezérigazgató idején megkezdődött. Mindig egyetértett az akkori tervekkel?
Tavaly év végére teljesen megvalósítottuk a cégcsoport működési modelljének átalakítását, ennek keretében minimálisra csökkentettük a holdingszervezetet. Ezzel a közvetett területek költségeit radikálisan mérsékeltük, hasonlóképpen a vezetői szintek számát is. Az átalakításban természetes az elkötelezettségem, hiszen annak idején tagja voltam annak a csapatnak, amely a Rába középtávú stratégiáját kidolgozta.
z A tavalyi utolsó negyedéves árbevételük már növekedést mutatott, a cégvezetés e tendencia folytatásával számol az idén. Mire alapozható mindez?
A növekedés elsősorban a Futómű Kft.-nek és Jármű Kft.-nek volt köszönhető. Az alkatrészüzletágunk esetében elértük kitűzött célunkat, 10 milliárd forint körül stabilizáltuk az árbevételt; emellett pedig intenzív üzlet- és piacfejlesztést is végeztünk az előző esztendőben. Ennek egyik komoly eredménye a jelentős árbevétellel járó megállapodásunk a Suzukival, melynek keretében az autógyár új modelljébe fejlesztünk és szállítunk üléseket. Ez csak egy a sikereink közül. Jelenleg is folyamatban van számos olyan tárgyalás, mely az árbevétel jelentős növekedését eredményezheti az idei évtől. Ezen tárgyalások és üzletek célja a kiélezett helyzetben veszélybe került piaci pozíciónk megőrzése volt. A programunkban meghirdetett stratégiai irányokban magasabb hozzáadott értékű termékekkel igyekszünk meghódítani a piacokat, ennek köszönhetően az európai értékesítésünk várhatóan mintegy 35-37 százalékkal nő a tavalyihoz képest.
z Hogyan indult a társaság idei éve?
A Rába vezetése gőzerővel dolgozik a cégcsoport hatékonyságának további javításán, és folyamatosan tárgyalunk újabb üzletszerzésekről. Az eddig eltelt két hónapban a Futómű Kft. lényegesen nagyobb árbevételt termelt, mint a tavalyi hasonló időszakban. 2004-re a rendelésállományunk nagyságrendekkel jobb, mint tavaly, ami megalapozza, hogy az idei évre tervezett, mintegy 40 milliárd forintos árbevételtervünk megvalósuljon. Ez közel 30 százalékos csoportszintű növekedést jelent.
z Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Honvédség fejlesztési programjából önökre jutó megrendelés kihúzhatja a cégcsoportot a kedvezőtlen helyzetből?
A Rába számára fontos a honvédségi üzlet, de a vállalatcsoport több lábon áll. A járműgyártás eddig amolyan Csipkerózsika-álmát aludta, ezt fejlesztettük tavaly stratégiai üzletággá azzal, hogy 15 évre szóló keretszerződést kötöttünk a honvédségi járműprojekt keretében, s aláírtuk az első kereskedelmi megállapodásokat is. Ezek 2004-re és 2005-re jelentős árbevételt prognosztizálnak. A kormány e kétéves időtartamra összesen 22,4 milliárd forintos megrendelést hagyott jóvá, ebből az idén mintegy 7,3 milliárdért szállíthatunk speciális járműveket. Ugyanakkor a járműüzlet már tavaly is mintegy 1,5 milliárdos árbevételt hozott a Jármű Kft. számára.
z Mit és mikor szállít a Rába a honvédségnek?
Az idén folyamatosan fut majd fel a speciális járműgyártás, a teherautó-gyártás a második fél évben kezdődik. Ugyanakkor már leszállítunk mintajárműveket, amelyeket Magyarországon, illetve külföldön is tesztelnek, a NATO-előírások szerint. Ezt követően kezdhetjük meg a szállításokat, így az idén mintegy száz Rába-fejlesztésű és -gyártású járművet adunk át a honvédségnek. Az üzlet megvalósítása érdekében a társaság hozott egy stratégiai döntést, melynek alapján az idén januártól a korábban a futóműüzletághoz tartozó autóbuszalváz-gyártást áthelyeztük a Jármű Kft.-be, hogy egyazon eszközbázison szerelhessük a teherautókat és az autóbuszalvázakat is.
z A Rába az utóbbi időben földrajzi értelemben több irányba terjeszkedik. Mi alapján döntenek egy-egy terület megcélzásáról?
Amikor 2003-ban arról beszéltünk, hogy a Rábának piacváltást kell végrehajtania, három hangsúlyos területet határoztunk meg: Európát, a FÁK-országokat, valamint Ázsiát. Mindhárom területet más-más termékkörrel és prioritással céloztuk meg. Európa közel van, az ottani piaci szereplők megkezdték a Nyugat-Európában már nem versenyképes termelésük áthelyezését más országokba. Ehhez Magyarország, illetve a Rába kitűnő célpont, amit csak segíthet hazánk uniós csatlakozása. Mellettünk szól az is, hogy nem kell beruházni, mivel erőforrásaink már most megvannak, s költségeink és árszínvonalunk is versenyképes. Ennek köszönhetően már korábban áttelepültek üzemek - futómű- és járműfőegységek gyártását végzők - Belgiumból és Olaszországból, ami az idén mintegy 3 milliárd forinttal növeli a Rába forgalmát. Az európai beszállítások további előnye, hogy a Rába ezzel csökkenti a dollárárfolyam kockázatát is. A FÁK-országokban az a stratégiánk, és így jelenlegi tárgyalásaink célja, hogy a Rába meglévő bázisán - ami több mint egymillió futómű szállítását és beépítését jelentette az elmúlt évtizedekben -, s a megőrzött üzleti kapcsolatokon keresztül az életben maradt és növekedés előtt álló ottani járműipari csoportokkal stratégiai szövetséget kössünk.
z A kínai terjeszkedés első lépéseként januárban szándéknyilatkozatot írtak alá egy buszfutóműveket gyártó vegyesvállalat létrehozásáról. Milyen jelentőségű a kínai piac, illetve mikorra jöhet létre és kezdhet termelni ez a vállalat?
Kína gazdasága rohamosan nő, s egyetlen komoly cég sem engedheti meg magának, hogy ne foglalkozzon az ottani piacra lépés gondolatával. Az ázsiai országnak óriási szüksége van fejlett technológiákra, hogy a dinamikus növekedést ki lehessen szolgálni. Ráadásul olyan versenyképes termékek is kellenek, amelyek a fejlődő gazdaságot járműipari oldalról is segítik. Ezt felismerve nyitottunk korábban képviseletet Kínában, és próbálunk két módon piacra lépni. Egyrészt a standard futóműtermékek ügynökökön keresztüli értékesítésével, mely már tavaly több száz ezer dolláros árbevételt jelentett cégünk számára. A másik mód a technológiai transzfer, illetve a vegyesvállalatok létrehozása. Tavaly év végén kiválasztottuk a kínai partnert, és szándéknyilatkozatot írtunk alá vegyesvállalat létesítéséről. Várhatóan az idén eljutunk a végleges szerződésig, amelyben azt az üzleti tervet is jóváhagyjuk, amely tartalmazza majd, hogy mikor indul pontosan a termelés, mekkora nagyságrendet, s várhatóan milyen árbevételt jelent majd a Rába számára. A vegyesvállalat futóműveket gyárt majd, terveink szerint a kulcsfontosságú főegységeket Győrből szállítjuk, s helyben szerelik majd össze. Bizonyos alkatrészeket helyben gyártanánk, hogy a költségszintet a lehető legalacsonyabbra vigyük.
z Mennyire nehéz vegyesvállalatot létrehozni Kínában?
Nem egyszerű feladat Kínában üzletet kötni, nagy türelem kell hozzá. Ezt nemcsak a Rába példája mutatja, hanem más vállalatoké is, amelyek igyekeznek megkapaszkodni azon a piacon. Más az üzleti gondolkodás és az üzleti kultúra is. Ugyanakkor nagyon magasak a védővámok, bár a világkereskedelmi szervezetbeli tagságukkal ezek lassan eltűnnek. Ám ma még nagy volumenű kínai export elképzelhetetlen, ezért kell helyi partnerekben gondolkodni.
z Milyen konkurenciával kell a Rábának megküzdenie Kínában?
Jelenleg az autóiparon belül elsősorban a személygépkocsi-iparban vannak jelen a multik, így például a Volkswagen konszern. Ők is összeszerelést végeznek, az alkatrészeket Európából szállítják. A haszonjárműgyártók még csak most indulnak harcba a piacon: nagy bejelentések már voltak, de megvalósulásuk még várat magára. A Rába várhatóan azon első főegységgyártók egyike lesz, amely vegyesvállalatot hoz létre Kínában.
z Milyen évet vár az észak-amerikai piactól?
Az amerikai piacon kulcskérdés, hogy a gazdaság fellendülése mikor hat majd kedvezően a mi piacainkra is. A fellendülés első jelei már láthatóak, ám fontos, hogy a folyamat tartós és minél gyorsabb legyen. Erre a piaci elemzések szerint az idén komoly esély van. Ha pedig ez valóban így lesz, akkor a Rába készen áll a keresletet kielégíteni. Ennél azonban még fontosabb: hogyan alakul a dollár árfolyama. Tavalyi veszteségeink jelentős része ugyanis árfolyamveszteségből fakadt: míg két évvel ezelőtt 260 forintos dollár átlagárral számoltunk, addig tavaly 220 forint körüli volt a kurzus. Csak ennek következtében mintegy 23 százalékkal csökkent az árbevétel jelentős részét kitevő dollárbevételünk.
z Visszatérve Győrbe, jelentős ingatlanprojekt valósulhat meg a cég korábbi központi telephelyén. Hol tart mindez?
A Rábának a stratégiai üzletágai mellett további "rejtett értéke" is van, ez pedig az ingatlanvagyon. Ezt osztottuk ketté. Egyik része a cég jövőbeni fejlődéséhez nélkülözhetetlen, a másik pedig a működéshez nem szükséges ingatlan. Ez utóbbi felszabadítását tavaly már megkezdtük: a holdingközpontot kiköltöztettük a másik, termelő telephelyünkre. Az ingatlanprojekt két nagy fejlesztési fázisra bontható, melyből az elsőre, egy bevásárlóközpont építésére már korábban megkötöttük a szerződést. A második nagy fázis indulása pedig már csak azon múlik, hogy a terület részletes szabályozási tervét mikor hagyja jóvá a város. Ha a tervek megvannak, a hajdani ipari terület Győr belvárosának szerves részévé válhat, és létrejöhet egy olyan terület, mely Győr városának fejlődését, valamint lakóinak kiszolgálását egyaránt segítheti, hiszen egy új, modern üzleti, szórakoztató- és lakóközpont épülhet fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.