BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mezcsere a Westel Teamnél

Rangos európai élklubok és sportolók táborába kerülnek a Westel Mobil Távközlési Rt. májusi névváltása után a mobilcég által támogatott hazai sportérdekeltségek. Sugár András, a Westel vezérigazgatója lapunknak adott interjújában elmondta: a márkaváltás tovább erősíti a nemzetközi sportkapcsolatokat. Az átállást a T-Mobile finanszírozza.

Mely sportérdekeltségeket érinti a Westel névváltása?

A Westel immár 10 éve a hazai sportélet elkötelezett támogatója. A Nemzeti Sportszövetséget, a Magyar Olimpiai Bizottságot, számos csapatot és egyéni sportolót segítettünk eddig, és segítünk a jövőben is. Júniusban, a váltás pillanatában 9 egyéni sportoló, 5 szövetség, 8 csapat és 12 megyei sporttámogatás alkotja majd a T-Mobile magyarországi csapatát. A hazai sportélet vezető támogatójaként a küldetés azonban a jövőben sem változik: sportolók és sportszeretők egyaránt számíthatnak ránk.

Milyen előnyei lehetnek a márkaváltásnak a sportpályákon?

A Westel és a T-Mobile értékei e téren is nagyon hasonlóak. A márkaváltás várhatóan tovább erősíti a sportkapcsolatokat, hiszen a T-Mobile csoport tagjaként olyan meghatározó távközlési szolgáltatóhoz tartozunk majd, amely igazán sportos vállalatnak nevezhető. A T-Mobile támogatását élvezi a német Bayern München vagy a profikerékpársport T-Mobile csapata, amelynek tagjai Jan Ullrich és Erik Zabel, akik komoly eredményekkel, több Tour-futamgyőzelemmel büszkélkedhetnek. Júniusban pedig a T-Mobile lesz a labdarúgó Eb egyik fő szponzora, kizárólagos mobil- és tartalomkommunikációs szolgáltatója lesz.

Miképpen reagáltak az átnevezésre az érintettek?

A nemzetközi nyitást támogatottjaink is nagyon jól élik meg, és várakozással tekintenek a jövőbe, hiszen egy országokon átívelő márka számukra is előnyöket jelenthet a nemzetközi porondon. A támogatásban a márkaváltás amúgy nem hoz érdemi változást, inkább tovább erősíti a csapatokat. Az biztos, hogy a Domino márka változatlanul tovább él, ezért a Domino-BSHE neve nem módosul a jövőben sem.

Mikor esedékes a mezcsere a Westel Teamhez tartozó kluboknál, egyesületeknél, versenyzőknél?

A márkaváltás összetett folyamat, amelyet a lehető leggyorsabban hajtunk végre. A támogatott csapatok mezét a bajnokságokat követően (zömében május végétől), az új idény kezdete előtt cseréljük, hiszen a hagyományok szerint ekkor amúgy is újra van szükség. De tulajdonképpen nem is mezcseréről van szó minden esetben, hiszen nem mindenütt főszponzor a Westel, így az új bajnokságra amúgy is szükséges mezeken (hiszen változik a többi szponzor is) új logó jelenik majd meg.

Várhatóan mennyibe kerül a sportérdekeltségek "átnevezése"? Ki finanszírozza?

A váltás részben a természetes folyamatoknak megfelelően zajlik - lásd mezcsere -, azonban van, ahol számolnunk kell különkiadásokkal (pl. stadionok transzparensei, vitorlák stb.). Utóbbiakat - ahogy a márkaváltás egészét - a T-Mobile International finanszírozza.

A júniusi portugáliai labdarúgó Eb (T-Mobile főszponzorsága alatt) mennyiben járulhat hozzá a névváltási kampányhoz?

A portugáliai Eb a márkaváltást követő első nagy, tartós és hosszabb, kiemelt érdeklődésre számot tartó nemzetközi sportesemény. Természetesen a nemzetközi márka előnyeit ezen az eseményen igyekszünk a lehető legjobban kihasználni, és célunk, hogy ezen a sporteseményen keresztül is hozzájáruljunk a T-Mobile márka, valamint a T-Mobile Magyarország megismertetéséhez, megszerettetéséhez.

Lesz-e átfogó - a sportot is érintő - kampány az athéni olimpia előtt?

Az athéni olimpia multimédiás főtámogatójaként rendezvényekkel, road-show-val, játékokkal népszerűsítjük az olimpiai eszmét és a T-Mobile Magyarország sport iránti elkötelezettségét.

Melyik az a csapat, vagy ki lehet az a sportoló, aki elsőként csatlakozhat majd a T-Mobile Teamhez?

Egészen biztosan tovább bővül a T-Mobile Team, azonban erre a kérdésre az olimpián nyújtott teljesítmények értékelését követően térjünk vissza. Az eredményesen szereplő sportolók további felkészülését ezentúl is örömmel támogatja a cég.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.