Nőhet a brit gm-kukorica
Nagy-Britanniában engedélyezték egy, és elutasították két genetikailag módosított kukoricafaj kereskedelmi célú termesztését. Most járultak hozzá a szigetországban először kereskedelmi forgalomba szánt gm-növény termesztéséhez - mutat rá a New Scientist.
A döntést máris támadják egyes környezetvédő csoportok, annál lelkesebb a biotechnológiai ipar és sok tudós. A bejelentés újabb csapás arra a nem hivatalos, uniós megállapodásra, mely szerint a tagországokban igyekeznek elejét venni, a gm-növények termesztésének.
"Nincs tudományos alapja, hogy engedélyezzük mindenféle gm-növény előállítását, de annak sincs, hogy tiltsuk" - jelentette ki Margaret Beckett brit környezetvédelmi miniszter. Ugyanakkor a bürokratikus akadályok mégiscsak korlátjai annak, hogy az egyébként engedélyezett, takarmányozási célú gm-kukorica termesztéséhez 2005 előtt hozzálássanak.
A termesztési engedélyt a Bayer cég Chardon LL nevű kukoricafajtája kapta, amely jól ellenáll a növényre halálos glufoszi-nát-ammóniumnak. A hároméves kísérletek során sokkal jobb eredményeket mutatott, mint a hagyományos kukorica, amelyet az atrazin nevű hatékony növényvédő szerrel kezeltek. Viszont ugyanezen vizsgálatokon elbukott a másik két bemutatott kukoricafaj, ezért nem járultak hozzá azok termesztéséhez.
"Nagy-Britanniának azonban elleneznie kell minden olyan genetikailag módosított cukorrépa és olajos mag EU-ban történő termesztését, amelyeket Nagy-Britanniában már bevizsgáltak, és nem tartottak termesztésre alkalmasnak" - mondta Beckett.


