BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pesszimisták az utaztatók

Bár a hazai utazási vállalkozások és szállodák a német vendégek számának növekedésére számítanak az idén, ez még mindig meglehetősen szerény eredménynek tekinthető. Az elmozdulás ugyanis csak a tavalyi nagyon gyenge évhez viszonyítva kedvező.

A magyar turizmus számára legfontosabb vendégnek számító német turisták utazási kedve nem csökkent az elmúlt években, ám az idén valamivel többet tudnak utazásra költeni, mint tavaly. Ezt mutatják, úgy a német piacon készített előrejelzések, mint a Magyar Turizmus Rt. németországi képviseletének tapasztalatai, valamint a hazai cégek foglalási adatai. Ez a kedvező elmozdulás egyébként már a január-februári szállodai adatokban is látható, hiszen a KSH legfrissebb jelentése szerint a vendégéjszakák száma 20 százalékkal, míg a bruttó szobaárbevétel folyó áron 23 százalékkal nőtt a megelőző év azonos időszakához viszonyítva. A szállodák átlagosan 41 százalékos kapacitáskihasználtsággal működtek, ami a turisztikai szempontból holtszezonnak számító január-februárban nem tekinthető rossznak.

Erdei János, a Magyar Turizmus Rt. (MT RT.) Németország, Ausztria, Hollandia régió igazgatója úgy látja, még nagyon kiszámíthatatlan az idei év a német utazási piacon. Az elmúlt közel fél évben négy felmérés is készült, ám ezek végeredménye is ellentmondásos. A legoptimistább előrejelzést a Dresden Bank adta, amely szerint az idén 55 milliárd euróra nő a német turisták költése, ami tavaly 52,5 milliárd volt.

Az MT Rt. tavaly 400 millió forintot meghaladó összeget költött a németországi marketingre. Ennek az idén lesz meg az eredménye. Ugyanakkor egyre több diszkont-légitársaság indít járatot a német nagyvárosokból Budapestre. A cégek előrejelzései szerint egyébként már február végéig 20-40 százalék közötti mértékben növekedett a rendelésállomány a magyar szállodáknál és utazási irodáknál. Ezt a tényt megerősíti a Hunguest Hotels Rt. vezérigazgatója, Hülvely István is, ám szerinte ez még mindig nagyon szerény eredménynek tekinthető. A számok ugyanis a tavalyi évhez viszonyítva mutatják a változást, és köztudott, hogy 2003 kirívóan rossz év volt a turizmus számára. Így inkább az a pontos megfogalmazás - mondta Hülvely István -, hogy a zuhanás megállt, és a forgalom egy alacsony szinten kezd stabilizálódni. Hasonlóképpen látja a helyzetet Drégely Ágnes, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) beutaztatóbizottságának elnöke is, aki szerint már január-februárban érzékelhető a pezsdülés, s ez várható a tavaszi fesztivál ideje alatt is, ám ez csak a tavalyi gyenge évhez viszonyítva látszik eredménynek. Az idei évre egyébként az jelenti a legnagyobb gondot, hogy csökkent az idei marketingkeret, ami félő, hogy egy idő után érezhető lesz a forgalomban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.