BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorú szabályok önellenőrzésre

Az ellenőrzések megkezdése előtt gyakorta merül fel az adóalanyok részéről a kérdés, végezhetnek-e önellenőrzést, s ha igen, milyen feltételekkel, illetve ha nem, miért nem. Az alább vázolt, konkrét eset kapcsán ezt a kérdéskört igyekszünk körbejárni.

A részvénytársaságot az adóhatóság hivatalosan értesítette arról, hogy a 2000., illetve 2001. évre átfogó, minden adónemre kiterjedő vizsgálatot kezd. Az erről szóló értesítést az adóalany át is vette, ám amikor a revizorok megjelentek a cégnél, a vezetés kijelentette: megkezdett önrevízió van folyamatban a 2000. évre. Az adóhatóság nem fogadta el a cég - írásos dokumentummal is alátámasztott - hivatkozását, mivel a dátumokból egyértelműen kiderült, hogy az értesítés kézhezvétele utáni időpontban indították meg az önrevíziós eljárást.

Mint ismert, a magyar szabályok szerint önadózás van, vagyis az adóalanyok maguk állapítják meg fizetési kötelezettségüket. Ebből a jogosultságból egyben az önellenőrzés, az esetleges tévedések kijavításának, mulasztások pótlásának a lehetősége is következik. Ám az önellenőrzés csak azokra a kötelezettségekre, jogosultságokra és támogatásokra terjed ki, amelyek vonatkozásában az adózó maga állapította meg a kötelezettséget. Nem terjed ki az adóelőlegre, a bírságra, a késedelmi pótlékra és a költségekre, miként az adózó gazdasági döntéseire sem. Helyesbíteni lehet viszont az adóalapot, az adót, a költségvetési támogatás alapját és összegét.

Időben az önellenőrzés a bevallási időszakhoz igazodik. Az adóalany a módosítást az erre rendszeresített, pénzért vásárolható nyomtatványon köteles benyújtani. Ez alól az áfamódosítás képez kivételt - ennek az adónemnek az esetében ugyanis a bevallásra szolgáló nyomtatványon kell az önellenőrzést elvégezni.

Igen lényeges az önellenőrzés technikai lebonyolítása az esetleges ellenőrzés szempontjából: ha az adóalany ugyanis feltárta a hibáját, arról jegyzőkönyvet kell készítenie. A feltárás dátumának fontos szerepe van, ugyanis az attól számított tizenöt napon belül kell a megfelelő nyomtatványon az adóhatóság felé bejelentenie az önrevíziót, s a feltárástól számított tizenötödik napig kell a feltárt adókülönbözetet befizetni, illetve azt követően nyílik meg a visszaigénylési lehetősége.

Ugyanakkor nem árt észben tartani, hogy nincs helye önrevíziónak, ha az adóalany a törvényben megengedett választási lehetőséggel jogszerűen élt, és ezen választását szeretné módosítani utóbb. További kikötés, hogy az önellenőrzés csak az elévülési időn belül végezhető el. Egy további szabály, hogy a helyesbítő eljárásnak nincs helye a vizsgálat alá vont adónemek, költségvetési támogatások vonatkozásában, ha az adóalanynál ellenőrzés lefolytatására került sor.

Az előzőekben leírtak alapján egyértelmű, hogy az adóalapot, az adót, a költségvetési támogatás alapját és összegét önellenőrzéssel csak az ellenőrzés megkezdése előtt lehet módosítani. Az ellenőrzés történhet a helyszínen, de a hatóság hivatalos helyiségében is.

Az ellenőrzés az erről szóló értesítés kézhezvételével kezdődik. Ez után pedig az adóalany önellenőrzés elvégzésére nem jogosult. Kivételt jelent, ha a hatóság előzetesen nem tájékoztatja az adóalanyt az ellenőrzésről. Ekkor a megbízólevél bemutatásának időpontjával kezdődik az ellenőrzés. Az adóalany nyilatkozik arról, hogy megkezdett önrevízió van-e folyamatban. Ám csak abban az esetben érdemes erre hivatkozni, ha a megkezdett önrevízió ténye megfelelőképpen dokumentálható.

Felmerül a kérdés, hogy az ellenőrzés alá nem vont adónemek esetében mi a helyzet? A válasz: a vizsgálat alá nem vont adó- és költségvetési támogatások vonatkozásában a hatósági ellenőrzés megkezdése után is van lehetőség önrevízióra.

Olyan eset is előfordulhat, amikor maga az adóalany észlel olyan új tényt vagy körülményt, amely önrevízióra adna okot, és vizsgálattal lezár időszakról van szó. Ilyenkor az adóalany az adóhatóságtól kérheti az elle-

nőrzéssel lezárt bevallási időszakra az adó, a költségvetési támogatás ismételt ellenőrzés alá vonását. Erről a hatóság határozattal dönt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.