Tematizálna az új MTV-elnök
Jelentős reklámbevétel-növekedést és a pénzügyi veszteség csökkenését várják az idén a Magyar Televízió Rt.-nél. A tavalyi 2,4 milliárd forint helyett 2004-ben 3,7 milliárdos hirdetési bevétellel számolnak. A közszolgálati televízió üzleti tervét múlt pénteken fogadta el a kuratórium.
Czeglédi László, a grémium elnöke hangsúlyozta: az utóbbi években nem volt példa arra, hogy már márciusban elfogadott üzleti terve van az MTV-nek. Az idei évi gazdálkodástól a vezetők azt remélik, hogy a növekvő kereskedelmi bevételek mellett sikerül csökkenteni a veszteséget is. A köztelevízió pénzügyi hiánya tavaly is meghaladta a 10 milliárd forintot.
A múlt pénteken megválasztott új MTV-elnök, Rudi Zoltán győztes pályázatának főbb pontjai között szerepel az is, hogy a fő adó mellett több tematikus (hír-, sport-, kulturális és nosztalgia-) csatornát indítanak a jövőben. Az új elnök az MTV szerkezeti struktúrájában is változást szeretne. Anynyit már most is tudni lehet, hogy a televízió jövőbeni működését több műsorkészítővel és kevesebb vezetővel tervezi az elnök. Rudi Zoltán nem titkolja azt sem: kifejezetten örülne, ha a médiatörvényt úgy módosítaná az Országgyűlés, hogy az MTV adásaiban ne legyen reklám. Elképzelései szerint 2005-től normatívvá kellene válni az MTV állami támogatásának.
A közszolgálati médium közalapítványi kuratóriumának 29 tagú testületéből 19-en szavaztak az MTV aktuális műsorait vezető igazgatójára. Rudi Zoltán 1990 óta immár a 10. elnöke az MTV-nek. A jelöltállításkor Rudi Zoltán mellett még Baló György is versenyben volt a posztért. Az MSZP-s és MDF-es politikai alku azonban ezúttal előbbinek kedvezett. Az új vezető 1989-től dolgozott az MTV-nél. Riporteri és szerkesztői feladatok után 1997-98-ban a Híradó főszerkesztői posztját töltötte be. (SK)


