BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzleti sikert hoz az Oscar

Óriási üzleti sikerrel kecsegtet az Oscar. A több száz millió dollárból forgatott filmek kockázatos pénzügyi befektetések, a kritikusok elismerése azonban jó hatással van a kasszabevételek mellett a DVD-eladásokra is.



Bár egy film sikerével kapcsolatban az utolsó szót mindig a közönség mondja ki, a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy Oscar-díj vagy -jelölés komoly mértékben hozzájárulhat a szuperprodukciók üzleti sikeréhez - közölte érdeklődésünkre Bálint Péter, a UIP Dunafilm Kft. ügyvezető igazgatója. Még többet nyerhetnek az Oscar-jelöléssel vagy -díjjal a kisebb költségvetéssel készült filmek azáltal, hogy szélesebb körben válnak ismertté.

Mivel az Oscar-díjjal egy teljes évet értékel az Amerikai Filmakadémia, sok olyan film is szerepelhet a jelöltek és a győztesek között, amelyek már lekerültek a mozik műsoráról, így esetükben a nézőszámot nem befolyásolhatja az elismerés. Az üzleti sikert azonban igen, hiszen terjedőben van az a gyakorlat, hogy amenynyiben megoldható, az Oscar-jelölés illetve -díjkiosztó környékére időzítik a gyártók a filmből készült DVD és VHS-kazetta kiadását. Ezeken pedig már szerepelhet, hogy az adott alkotás milyen sikereket ért el az Oscar-gálán, ami mindenképpen befolyásolhatja a potenciális vásárlót - említette a UIP Dunafilm ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a DVD-k és videokazetták értékesítéséből származó bevételek az adott film összbevételének legalább 50 százalékát teszik ki, illetve egyre gyakrabban meg is haladják azt.

Ma Magyarországon nincsenek igazi filmsztárok, inkább csak médiasztárok, ami azért sajnálatos, mert az Oscar-díj és Hollywood sikere részben rájuk, a filmcsillagokra is épül - vázolta véleményét a hazai viszonyokkal kapcsolatban Bálint Péter.

Jócskán megdobhatja A gyűrűk ura - A király visszatér című sikerfilm bevételeit a legutóbb elnyert 11 Oscar-díj. Igaz, nem elsősorban a jegybevételekkel gyarapodhat tovább a kassza, hanem a VHS- és DVD-értékesítés lendíthet a New Line Studio üzletén. Pedig a Time Warnerhez tartozó filmgyár nagy rizikót vállalt a megaprodukció elkészítésével. A trilógiára körülbelül 300 millió dollárt invesztáltak. Ez minden idők legnagyobb filmes projektje.

J. R. R. Tolkien regényének megfilmesítése végül jó befektetésnek bizonyult, a publikum mellett ugyanis a kritikusok is lelkesedni kezdtek az alkotásért, ennek köszönhetően a trilógia összesen 17 Oscar-díjat gyűjtött össze, miközben immár 2,8 milliárd dolláros kasszasikerré vált. A bevételek várhatóan még tovább növekszenek a mostani díjak következtében. A legtöbb pénzt, valamivel több mint 1 milliárd dollárt az utolsó epizód, A király visszatér forgatta ez idáig vissza. A trilógia sikerét azonban jelzi az is, hogy közülük még a legkisebb kasszasikert produkáló első rész is több mint 860 millió dolláros jegybevételt ért. A király visszatér című produkciónál nagyobb bevételt, 1,8 milliárd dollárt a Titanic című 1997-es alkotás produkált csak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.