Árversenyre kényszerít a Quelle
A német csomagküldő szolgálat, a Karstadt-Quelle gyógyszerekkel kívánja bővíteni termékeinek körét. Az esseni székhelyű konszern ugyanis a holland internetpatika, a Doc Morris megvásárlását tervezi - adta hírül a Handelsblatt. A vételárat 30-60 millió euróra becsülik. Mivel a német egészségügyi törvény az idén januártól felszabadította a recept nélkül kapható készítmények forgalmazását, a Quelle ezzel a lépéssel erős árversenyre kényszerítheti a patikákat.
A csomagküldéssel foglalkozó társaság egyébként régóta fontolgatja, hogy gyógyszerekkel bővíti termékeinek körét. Különböző gyógytermékeket, étrend-kiegészítőket már eddig is forgalmazott a cég, hiszen katalógusában megtalálható az "egészségesebben élni" című oldal, ahol ezen termékek megrendelhetők. A Quelle alapítója korábban megvásárolta a St. Paul márkanevet.
Szakértők szerint az internetpatikák jelentős forgalomnövekedésére lehet számítani a közeljövőben Németországban, hiszen ezen cégek most nagy kedvezményeket kínálnak. Az e piacon tevékenykedő vállalatok körében azt rebesgetik, hogy az Otto is tervezi az internetes gyógyszerpiacra való belépést, noha még nem ismeretes ennek időpontja - írja a Handelsblatt.
Ami a recept nélkül kapható gyógyszerek magyarországi forgalmazását illeti, a jelenlegi jogszabály szerint hazánkban csak a patikák jogosultak a medicinák értékesítésére, és ez várhatóan hazánk uniós csatlakozását követően sem változik - közölte lapunk érdeklődésére Balázsné Molnár Borbála országos tiszti főgyógyszerész.


