BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kábelesek kifogásai

Aggályosnak tartják a kábelszolgáltatók és kábelszövetségek azt a kormányelőterjesztés-tervezetet, amely a földfelszíni digitális televíziózás idei budapesti elindítását támogatja. Szakértőik szerint az állam piaci beavatkozása az EU irányelveit sérti.

Az egyenlő versenyfeltételek súlyos megsértéseként értékelik a földfelszíni digitális televíziózás állami támogatásának tervét a kábelszolgáltatók és a kábelszövetségek. Az Európai Unió irányelvei szerint a digitális átállást a legkisebb piaci zavarkeltés mellett kell megoldani - tájékoztatta lapunkat Rajkai László, a második legnagyobb kábelszolgáltatót, a MatávKábel TV-t is soraiban tudó szakmai, érdekvédelmi szervezet, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség elnöke.

Mint mondta: az analógról digitálisra való átkapcsolás nem egyenlő a digitális földfelszíni sugárzás (DVB-T) bevezetésével, márpedig ez a mostani tervezet csak a DVB-T elindítását támogatja, miközben a digitális televíziózás kábelen és műholdon keresztül egyaránt megvalósítható. Az EU technológiai semlegességre vonatkozó irányelvére hívta fel a figyelmet Szűcs László, a UPC Magyarország szóvivője is. Jelezte: a bekábelezett háztartások aránya immár 50-60 százalék, így a kábelesek bevonásával hamarabb és olcsóbban át lehetne térni a digitális televíziózásra. Hangsúlyozta azt is: az előkészítő fázisban lévő anyagból nem világos a pontos üzleti modell, a működtetés finanszírozása, valamint az sem, hogy milyen programok lesznek majd foghatóak a digitális földfelszíni sugárzás keretében. Márpedig a Népszabadság által múlt pénteken ismertetett kormányelőterjesztés-tervezetben az állam a DVB-T technológia elterjesztését támogatná.

A szabályozás és a nemzetközi koordinációs feladatok az állam részéről elsősorban a digitális földfelszíni sugárzásra való átállásban aktuálisak - jelezte érdeklődésünkre Bánkúti Erzsébet, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) hírközlési helyettes államtitkára. Azonban hangsúlyozta: az IHM természetesen platformsemlegesen szeretne közreműködni az átállásban, ennek érdekében minden piaci szereplővel tovább egyeztetnek.

Az Antenna Hungária Rt. (AH) ez évben 720 millió forintot kap az Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól, valamint az Országos Rádió és Televízió Testülettől (ORTT) a digitális földfelszíni televíziózás kísérleti adá-sainak további fejlesztésére - nyilatkozta lapunknak Kárpáti Rudolf, az AH műsorterjesztési vezérigazgató-helyettese. A társaság tervei szerint Budapesten, két multiplexen, összesen 10 programot tudnak majd digitálisan továbbítani szeptembertől. Kab-hegyen keresztül pedig a budapestiek közül ugyancsak öt program továbbítható majd digitálisan. Jelezte: az AH véleménye szerint az ORTT-nek kell döntenie arról, hogy mely programok kerülhetnek fel a listára. Kárpáti Rudolf úgy véli, a közszolgálati adók várhatóan mind foghatóak lesznek majd digitális technológiával. Az Antenna Hungária Rt. számításai szerint a digitális fejlesztésekhez 18 milliárd forintra van szükség.

A digitálisan sugárzott adások vételéhez vagy egy erre alkalmas tévékészüléket, vagy át-alakítóberendezést kell vásárolni. Nyugat-Európában egy ilyen tévé ára átszámítva 250-750 ezer forint körül mozog. A hagyományos tévéket megtartók pedig 25-400 ezer forintos áron juthatnának az átalakítókhoz (set-top box).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.