Újabb beruházást tervez az Univer csoport
A magyar tulajdonban lévő kecskeméti székhelyű Univer cégcsoport az elmúlt évben 2,4 milliárd forint fejlesztés és beruházás eredményeképpen a hazai élelmiszer-ipari ágazat egyik legjelentősebb vállalkozásává vált - közölte Molitórisz Károly, a cégcsoport vezérigazgatója egy kecskeméti sajtótájékoztatón. A csoport az idén a Kecskeméti Konzervgyárral együtt több mint 1,1 milliárd forintos beruházást tervez. Tájékoztatása szerint a cégcsoport a 100 legnagyobb magyar vállalkozás közé került, árbevétele 2003-ban megközelítette a 29 milliárd forintot. Az 55 éves múltra visszatekintő egykori szövetkezet ma már holdingként működik, üzletáganként 5 részvénytársaságot és egy sportvállalkozást fog össze. A cégcsoporthoz tartozó Univer Coop Rt. ma már több mint 40 üzletből álló kereskedelmi hálózatot működtet. A Duna-Tisza közi falvakon túl több megyében és Bács-Kiskun megyeszékhelyén, Kecskeméten is.


