Kis magyar HR-történelem
A legegyszerűbb válasz talán az lenne, hogy éppen olyan, mint a többiek, mint az osztrák, az angol vagy akár a szlovák. A tényleges válaszhoz csak az elmúlt másfél-két évtized történéseinek felvillantása segíthet. Húsz évvel ezelőtt, amikor ezzel a szakmával oktatóként foglalkozni kezdtem, nálunk még szó sem volt HR-ről, vagy humánpolitikáról, esetleg emberierőforrás-menedzsmentről, egyszerűen csak személyzeti munkáról és - attól lényegében mindenhol elkülönülten - munkaügyi tevékenységről beszélhettünk. Az előbbit átitatták a politikai megközelítések, így a szakmai elemek másodlagosak lehettek, az utóbbi bár fontos, de - bocsánatot kérek a kifejezésért az akkori művelőktől - általában "földhözragadt" szakma volt. Ebben az időszakban egyértelmű volt, hogy komoly különbség mutatkozott a nyugati kolléga és a magyar között. A szlovák (akkor a csehszlovák) kollégát viszont nem sok minden különböztette meg a magyartól.
Az időszak legnagyobb változását a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója hozta, amelynek hatására gyökeres fordulat állt be azok munkájának tartalmában, és sok esetben azok személyében is, akik az emberi erőforrással foglalkoztak. Kevés olyan szakma van a gazdaságban, amely ekkora átalakuláson ment volna keresztül néhány év alatt. A "nyugati" és a "keleti" kollégák között, a velük szemben megfogalmazott követelmények tekintetében már nem volt jelentős különbség. Ez persze nem azt jelentette, hogy a követelményeknek maradéktalanul megfelelt volna mindenki, aki ezen a területen dolgozik. A felzárkózás hosszabb folyamat eredményeként teljesülhetett. Ehhez nemcsak tantermi ismeretekre volt szükség, hanem olyan ismeretekre, készségekre is, amelyek csak a gyakorlati munka során szerezhetők meg. Olyan szakmai fórumokra is igény volt, ahol a gyakorló kollégák megismerhették egymás kedvező és kedvezőtlen tapasztalatait, szakmai sikereket és kudarcokat oszthattak meg egymással.
Támogatást jelentettek a kialakuló szakmai szervezetek, például az 1990-ben megszületett Országos Humánpolitikai Egyesület. A tapasztalatok megszerzésében segítséget nyújtottak a Magyarországra érkező külföldi cégek is. A multik kialakult gyakorlatot hoztak magukkal, s közülük akik belátták, hogy egy új kulturális közegben csak a szükséges adaptációt követően szülhetnek eredményt, nagymértékben segítették munkatársaik, s rajtuk keresztül az egész magyar HR-szakma fejlődését.
Jelenleg a tanteremben megszerezhető tudás tekintetében a legrosszabb a helyzet. Míg nyugati kollégáink az egyetem elvégzése után célirányos szakmai tanfolyamokon sajátítják el a szükséges ismereteket, addig nálunk - feltehetőleg a diploma "mítosza" miatt - a felsőoktatás kapta feladatául, hogy poszt-és graduális szinten készítse fel a HR-eseket. A munkáltatók úgy látják gondot jelent, hogy a képzések között rendkívül nagyok a különbségek. A levonható konzekvencia tehát: a magyar HR-es nehezebb feltételek mellett, s ezért nagyobb erőfeszítéseket téve nyújthatja ugyanazt a teljesítményt, mint az osztrák vagy angol kollégák, de többségük képes rá, és nyújtja is.
