Új légicéget alapít a Hainan
Shilin Airlines néven új regionális légitársaság létrehozását tervezi a HNA Grouphoz tartozó Hainan Airlines (HNA). A feltehetően a Malév-privatizációban is elinduló, negyedik legerősebb kínai légitársaság 771,6 millió jüant (kb. 93 millió dollár) szán az új vállalat alapítására a délnyugati Jünnan tartományban - tudósított a Bloomberg. A tervről szeptember másodikán szavaznak a részvényesek. A tranzakcióba 47 millió jüannal beszáll a HNA egyik leányvállalata, a Sangcsi Airlines is, amely átad egy Boeing gépet is.
A HNA és a Malév tegnap indította el a heti három, közösen üzemeltetett közvetlen Budapest-Peking járatot. A kínai vállalat ezzel belépett az európai piacra. Sándor László vezérigazgató a ferihegyi ünnepségen azt mondta: évente 25 ezerrel több utast és 3 milliárd forint többletbevételt vár a járattól. A 280 fős Hainan-gépre a Malév 100 jegyet értékesít. A járat, szombat kivételével hetente hat napon közlekedik, és gyakorlatilag minden nagy kínai városba biztosít összeköttetést. Sándor László elmondta, hogy a kínai turizmus erőteljes növekedése nyomán jó néhány százalékkal emelkedhet a tranzitutasok száma is. Az új desztináció a Malév "kilábalásának" újabb jelentős állomása - fűzte hozzá.
A Hainan új cége három Fairchild Dornier gépet vásárol 374 millió jüan értékben, s főleg a Jünnan Airlinesszal kel versenyre. Utóbbi társaságot hamarosan felvásárolja a kínai légi-piac harmadik számú szereplője, a China Eastern légitársaság.
A HNA új vállalata a tömegturizmus kiszolgálásából remélhet jelentős bevételt. Az idén az első fél évben Jünnan tartományba 47 millió külföldi turista látogatott, ez 28 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában. Aktívak voltak a hazaiak is, a területre 30 millió kínai érkezett, ez 42 százalékkal haladta meg a tavalyi első hat hónapban rögzített adatot.
A HNA tavaly az első fél évben - más ázsiai légitársasághoz hasonlóan - megszenvedte a tüdőgyulladás-járvány miatti visszaesést. Akkor 980 millió jüanos veszteséget könyvelt el. A társaság vezetése most abban reménykedik, hogy a javuló piaci környezet nyomán az idei első hat hónapban már nyereséges lesz a vállalat. A HNA pozíciójának erősödésére hamarosan felveszi a Grand China Airlines nevet, székhelyét pedig átteszi Hainan szigetéről Pekingbe.


