Áremelési sokk az energiapiacon
Az energiaárak nem csak Angliában, az unió más országaiban is folyamatosan emelkednek. Az olaj drágulása húzza magával a többi energiahordozót is, ezért Magyarországon is elkerülhetetlennek látszik a hatósági földgáz- és villamosenergia-árak emelése. Az árak természetesen a szabadpiacon is egyre magasabbak, ez nyilván a magyarországi áram- és gázpiacon is érezhető lesz.
A British Gas mostani döntését azzal indokolja, hogy a nagykereskedelmi gázárak január óta 28 százalékkal növekedtek, és egyes előrejelzések szerint a következő évben további 25 százalékos drágulásra lehet számítani. Az árampiacon - érvelnek a BG vezetői - hasonló mértékű drágulás következett be, szakértők az év eleje óta 22 százalékos áremelkedést számítottak, és 28 százalékot várnak 2005-ben. Angliában vége az olcsó energia korszakának - sommázta a fogyasztók kilátását Mark Clare, a British Gas vezérigazgatója.
Az Energywatch azt tanácsolja a brit fogyasztóknak, hogy nézzenek szét a piacon, hiszen a szigetországban bárki szabadon megválaszthatja az áram- és gázszolgáltatóját. Alan Asher, a felügyeleti szervezet vezetője úgy véli, az angol energiafogyasztók nem tudják elfogadni a drágulást kielégítő indoklás nélkül, ilyet pedig egyelőre nem kaptak.
Az elsődleges energiahordozók drágulása és a mind szigorúbb környezetvédelmi normák költségei - szakértők szerint - elkerülhetetlenné teszik a fogyasztói árak emelkedését, néhány szolgáltató azonban, úgy tűnik, még kivár. A Scottish & Southern Energy, a harmadik legnagyobb brit energiaszolgáltató például bejelentette, hogy nem követi a versenytársak példáját, nem emeli árait. Ian Marchant vezérigazgató a The Scotsman című lapnak úgy nyilatkozott, üzleti tervüket akkor is tudják teljesíteni, ha legalább az év végéig változatlanul hagyják áraikat. Úgy vélte, a gázpiacon olyan mértékű a bizonytalanság, hogy nem érdemes a pillanatnyi helyzetre alapozni.
Abban azonban, úgy tűnik, egyetértenek az elemzők, hogy a következő évben számottevő áremelkedéssel kell a fogyasztóknak számolni. A 2005-ös szerződéseket előkészítő tárgyalások alapján legalább 30, de bizonyos fogyasztói csoportok esetében az 50 százalékos áramár-emelkedés sem kizárt. Ráadásul a középtávú prognózisok azt mutatják, hogy nem átmeneti drágulásról van szó, trendszerű az energiahordozók és az energia árának emelkedése.


