BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elmaradt a reklámboom

Nem hozott olyan mértékű növekedést az athéni olimpia a hirdetésköltésben, mint azt várták korábban - jelezte az amerikai Carat médiavásárló társaság anyacége, az Aegis Group Plc.

A cég 46 országot felölelő kutatásából kiderül, hogy mindössze kilenc állam esetében érezhető az olimpia miatti reklámköltés-bővülés. Az Aegis ettől függetlenül mégis azt várja, hogy a korábbiak során jelzetthez képest erősebben növekszik majd az ez évi reklámpiac, amelyben várhatóan nagy szerepe lehet az amerikai elnökválasztásnak. Az év végi esemény a nagy reklámcégek vezetői szerint nagy öszönzőerő lehet a hirdetők számára.

Európában az Aegis módosított előrejelzései azt mutatják, hogy az idén 5,7 százalékos emelkedés várható, 2005-ben pedig 5 százalékos növekedést remélnek. Az Egyesült Államokban 5,8, illetve 4,4 százalékos lehet a bővülés 2004-2005-ben. Ezzel a növekedéssel véget érhet a reklámpiac évek óta tartó pangása.

A növekedés motorja továbbra is az USA és Európa, még akkor is, ha az ázsiai térség reklámpiaca nagymértékben fejlődik - véli Doug Flynn, az Aegis vezérigazgatója.

Magyarországon a Mediaedge:cia kutatási divíziója, a MediaLab által készített előrejelzés szerint 2004-ben 8,4 százalékkal növekedhet a reklám

piac. A következő évben pedig további erősödés várható. Itthon a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) becsült adatai szerint 2003-ban összesen nettó 134,9 milliárd forint forgott a reklámpiacon. Egy évvel korábban 124,4 milliárdot költöttek hirdetésekre a cégek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.